A fekete férfi azt állította, hogy szeretője volt a fehér áldozatnak. 21 évvel a gyilkosság után előkerültek tanúk, akik szerint a nő rendőr vőlegénye lehetett a gyilkos.
A kábítószerkereskedő a tuják alá rejtette bűnből keresett vagyonát.
A tinédzsert be is vitték, le is csukták garázdaság miatt, de az ügyészség ejtette a vádat.
Az ügyészség szerint hiába síbol egy képviselő a közösből, nem köteles bizonyítékot szolgáltatni maga ellen.
A rendőrség házkutatást tartott a Légió Hungária tagjainál.
A 32 éves magosligeti férfit elfogták.
Guy Laliberté Kanadában már pénzt fektetett az orvosi kannabiszba.
H.F. a bíróságon tagadta, hogy a terrorszervezet parancsnoka lett volna. Azt állította, hogy a börtönben megverték, és meg akarják ölni.
Elsőre még elutasították a nő kérését, mert hivatalosan nem élettársa a bántalmazója, de végül megtalálták a jogi lehetőséget a távoltartásra.
A szlovén hatóságok találták meg egy Iránból érkező konténerben arra a kb. 17 milliárd forintot érő, tiszta heroint, aminek a címzettje egy budapesti cég volt. A tizedét a hatóságok továbbengedték Budapestre, itt fogták el K. Richárdot.
A mátraderecskei testvérpár azt hitte, hogy a sértett elvitte a pénzüket. Megverték, aztán otthon megtalálták az ellopottnak hitt pénzt.
A Bujákon bántalmazott nő állítása szerint támadója egy nyugalmazott katonai alezredes. A rendőrség büntetőeljárást indított.
A gyilkosság előtt 16 hónappal rendezték üzleti vitájukat, még kezet is ráztak szemtanúk előtt, állította az emberölésre felbujtással vádolt volt úszószövetségi elnök pere előkészítő tárgyalásán.
Győrben nem minden arany, ami fénylik.
A volt úszószövetségi elnök médiavállalkozót azzal vádolják, hogy ő ölette meg Fenyő Jánost.