A férfi állítólag egy nőnek adta tovább a kölcsönkért pénzeket, tehát elképzelhető, hogy őt is lehúzták.
Tavaly nyár óta volt letartóztatásban, ahova fiktív szerződések és korrupciógyanú miatt vitték be.
Az arizonai gyilkos, Aaron Gunches soha meg sem próbálta védeni magát.
A filmgyártás során fiktív számlákat állítottak ki.
A bíró szerint nehéz szavakba önteni, milyen állapotok voltak. A 10 hónap börtönről szóló ítélet nem jogerős.
A két kiskorú lány a hittancsoportjába járt.
Budaházy György tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el.
A törvényszék közleménye szerint első fokon tévedett a bíró.
A kórházban meghalt az egyik megtámadott járókelő.
Egy konferenciára kellett.
Egy 31 éves férfi ámokfutása péntek délután.
A férfit még aznap elfogták.
Február 6-án tartóztatták le.
Barátnőjét, Karen Readet azzal vádolják, hogy részegen elgázolta őt. A védelem szerint más rendőröknek volt közük a halálához, akik összeesküvést szőttek a nő befeketítésére. Első körben az esküdtek között is patthelyzet alakult ki.
Egy család öt tagjának 100 ezret ajánlott, de ők nem fogadták el.