A rendőrség keresi az elkövetőt.
Az illetőt végül a gödöllői rendőrök szállították be a kapitányságra.
Egy alvó ember mobilját lopta el az egyik HÉV-megállóban, azonnal lebukott, a közteresek kamerán keresztül látták, mi történik.
Miután az egyik férfi hazament a teherautóval, a másik felhívta a segélyhívót, hogy talált egy sérült embert – aki a késlekedés miatt a kórházban meg is halt.
Az ukrán fiú 2024-ben kapott menedékjogot, új, magyarországi iskolájában „kezdte népszerűsíteni az általa »újgenerációs tervnek« nevezett szélsőséges programot, hogy a környezetében élő tanulókat, oktatókat és a közösségi oldalain őt követőket megfélemlítse”.
Tiltott területre repült be, emiatt négy járatot más repülőtérre irányítottak át, két induló járatot pedig töröltek.
Mindannyian keresünk valamit.
Egy műsorgyártó céghálózatot leplezett le a NAV, amely strómanokkal, fiktív számlákkal, heti 10 órára bejelentett dolgozókkal igyekezett kikerülni az adót.
Azt állították, hogy veszélybe került a bankszámlája.
Maceratában fogták el az olasz rendőrök a 73 éves csalót, akit 6 év börtönre ítéltek Magyarországon.
„Magyarországon megszűnt a jogállam és demokrácia, magamat a Tisza rendszer politikai foglyának tartom” – állítja a volt III. kerületi polgármester.
A rendőrség két férfit előállított az ügyben.
A volt fideszes polgármester az ügyészség szerint 150 millió forintot kapott a parkfenntartási biznisz vesztegetési pénzeiből.
Ez már a második szerverlefoglalás volt az NKA-botrány nyomozásához kapcsolódóan.
Az ügyvéd szerint „nehezíti az objektív igazság feltárását”.