bűnügy

A Fürcht Pál volt főügyész állításai alapján született feljelentések a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészséghez kerültek

Ezt Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként ismert ügyvéd jelentette be.

Herczeg Márk
bűnügy

Négy év börtönbüntetést kér az ügyészség a korrupcióval vádolt volt francia kulturális miniszterre

Nem a volt kulturális miniszterek napja ez a hétfő.

Inkei Bence
bűnügy

Seszták Miklóst összesen 12,6 milliárd forint értékű kenőpénz zsebre rakásával gyanúsítják

Pénzfutárok vitték az ügyészség indítványa szerint a korrupciós pénzt Sesztáknak, akit azzal vádolnak, hogy az MNV vezérével védelmi pénzt szedtek a hatalmi pozíciójukból, egy már létező vesztegetési rendszer átvételével, továbbá buszbeszerzések után is jogtalan előnyt kértek.

Inkei Bence
bűnügy

Unger Anna: Az elmúlt évek jellegzetes ügyeivel akart kezdeni az NVVH, akár heteken belül indulhatnak újabb nyomozások

Az NVVH elnöke a 444-nek beszélt arról, miért pont a ma bejelentett négy üggyel kezdi munkáját a hivatal, és azt is elmondta, hogy az NKA-ügy „jó kezekben van”, azért nem látták értelmét átvenni, „mert az már egy igencsak alaposan feltárt ügynek tekinthető”.

Mohos Máté
bűnügy

Hackerek állítják: több tízezer FBI-ügynök érzékeny egészségügyi adatait szerezték meg

Vér- és vizeletvizsgálati eredményeket, valamint ritka ételallergiákra – mint a kagyló- vagy a banánallergia – vonatkozó információkat is.

Német Szilvi
bűnügy

16 milliárd forint egy félkész rendszerre: a kormány feljelentést tett az E-ingatlan-nyilvántartás ügyében is

A rendszer fejlesztése papíron 2022-ben véget ért, ám az átvilágítás során kiderült, hogy legfeljebb félig készült el.

Mohos Máté
bűnügy

Súlyosabban sérülhetett meg, mint hitték, átminősíthetik az eljárást a Nagykörúton ájultra vert férfi ügyében

Az áldozat első körben saját lábán távozott a kórházból, ám később rosszabbodott az állapota.

Mohos Máté
bűnügy

37 zsák mohát vitt el az Aggteleki Nemzeti Parkból a mohó természetkárosító

A rendőrség lefoglalást foganatosított.

Mohos Máté
bűnügy

Csak a szalonnás rántotta ízesítésére használta - védekezett a zalaszentgróti férfi, akit kábítószer birtoklásával gyanúsítanak

Ketten meg arra hivatkoztak, hogy véletlenül találták az indiai kendert utazás közben, amit később konyhai fűszerként használtak fel.

Jelinek Anna
bűnügy

Airbnb-ben felejtette a drogot és pár millió forintot

Egy hétre bérelte ki egy díler a zuglói lakást, de nem ért vissza időben a kijelentkezésre, így a tulaj már elkezdett takarítani.

Mészáros Juli
bűnügy

Az Alapjogokért Központ háttércégénél tartott házkutatást a Nemzeti Nyomozó Iroda

Lecsaptak a wokebusterekre.

Herczeg Márk
bűnügy

Vádat emeltek Clavicular ellen: élő adásban itatott le egy 17 éves lányt, aztán meg is erőszakolhatta, később pedig gyanús szert fecskendezett az arcába

Andrew Tate után a magányos fiatal férfiak másik bálványa is a bíróság előtt folytathatja influenszerkarrierjét.

Mohos Máté
bűnügy

Gyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy Györgyöt

Hivatali visszaéléssel gyanúsítják az MNB volt elnökét és hat másik személyt.

Székely Sarolta
bűnügy

Megöltek egy önkormányzati képviselőt Taktakenézen

A 48 éves elkövetőt egy órán belül elfogták a rendőrök.

Székely Sarolta
bűnügy

Döntött a bíróság, nem bocsátják feltételesen szabadlábra a lúgos orvost

Ez volt Bene Krisztián második próbálkozásra a szabadlábra helyezésre, ami ezúttal már elsőfokon megbukott.

Mohos Máté
bűnügy