Nem kapkodják el a 1,6 milliárdos költségvetési csalás felgöngyölítését.
Egy hónapra letartóztatták a gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfit.
A betyárját!
A kormány szerint a jogállam erősségét mutatja, hogy az ügyészség néhány órán belül meghozta a helyes döntést.
Felfüggesztett börtönt kért rá az ügyészség.
A férfit keresi a rendőrség.
Az ellopott madarakat lefoglalták az orvsolymászoktól.
Trump 2016-os elnökválasztási kampányának egyik volt vezetőjét azért ítélték el, mert elrejtette azt a több millió dollárt, amit az oroszbarát Viktor Janukovicsnak adott politikai tanácsadásért kapott Ukrajnában.
Az új vezetés most jött rá, hogy Nagy Gábor Tamás saját hatáskörben félmilliárddal segítette ki a Töröcskei István-féle Széchenyi Bankot. A bank tönkrement, a pénz elveszett. Ismerd meg a nem pénzügyi szakemberek által is remekül megérthető csalási alapügyet, amiben hatodik éve tart a nyomozás.
Rossz minisztériummal húzott ujjat a Közbeszerzési és Ellátó Főigazgatóság festőjeként dolgozó férfi.
Stéphane Bourgoin elismert több súlyos hazugságot, ideértve a képzeletbeli feleségének a meggyilkolását. „Mélységesen és őszintén sajnálom. Szégyellem, amit tettem, ez teljesen nevetséges” – mondta.
Lefoglalták a telefonját és a laptopját. A 444-nek azt mondta, 1987-ben ugyanez történt vele.
Vádat emeltek két férfi és az őket segítő vadász ellen az illegális vadászatok miatt.
Kaleta Gábor gépein 19 ezer, kiskorúakról készült pornográf fényképet találtak. A külügy addig kummantott az ügyről, ameddig csak lehetett.
Egy szegedi és egy siófoki férfit fogtak el a rendőrök, akik közösen használták ki a nőket.