bűnügy

Magára hagyta az újszülöttet, meghalt

Emberölés miatt indult eljárás a 35 éves halmajugrai nő ellen.

Herczeg Márk
bűnügy

Három embert agyonszúrtak Readingben

A támadó egy parkban rontott rá az emberekre.

Herczeg Márk
bűnügy

2019 óta nyomoz Aján Tamás ügyében az NNI

Ez abból a válaszlevélből derült most ki, amit a rendőrség Tényi István sorozatfeljelentőnek küldött.

Szily László
bűnügy

12 évet kapott a veronai baleset sofőrje Olaszországban

A magyar hatóságok meg sem gyanúsították az alvászavaros férfit.

Botos Tamás
bűnügy

Boldog István elfelejtette tájékoztatni választóit, hogy vesztegetéssel gyanúsítják

A fideszes képviselőt baráti kérdésekkel várta a mezőtúri tévé.

Botos Tamás
bűnügy

Emberi maradványokat találtak Pátyon

Nagyon úgy néz ki, hogy egy patológus hordta haza őket magával.

Boros Juli
bűnügy

Kozso rappelt a volt rendőrnek, amikor áramlopás miatt leszerelték a villanyóráit

A bíróságon tanúként meghallgatták a zenész egykori alkalmazottját is, aki azt mondta, tilos volt beengednie a teaházba a közművek embereit.

Boros Juli
bűnügy

Két mentőst gyanúsítottként hallgattak ki a segítség nélkül meghalt csenyétei férfi miatt

A rokonok hiába kértek segítséget, a mentősöknek meg kellett várniuk a falu határában a rendőri segítséget.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Első fokon felfüggesztett börtönt kapott a balotaszállási nő, aki kilométereken át vontatta maga után kutyáját

Az ügyészség súlyosbítást kért.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Több mint 3000 sértettje van a francia katolikus egyházon belüli pedofil ügyeknek

Az ezt vizsgáló független biztosság elnöke azt mondta, az elmúlt 70 évben a szexuális bántalmazók száma a francia egyházon belül több mint 1500.

Herczeg Márk
bűnügy

Lefingotta a rendőröket egy férfi Bécsben, 500 eurós bírságot kapott

Az osztrák rendőrség kiáll a döntés mellett.

Herczeg Márk
bűnügy

Index: Őrizetbe vették a Széchenyi Bank korábbi vezetőit

Töröcskei bankjának engedélyét még 2014-ben vonta vissza az MNB.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Brutális kegyetlenséggel öltek meg egy terhes nőt a Dél-afrikai Köztársaságban

A nők elleni erőszak régóta probléma az országban.

Fődi Kitti
bűnügy

A TEK akciója közben meghalt egy 55 éves férfi Salgótarjánban

Őt akarták elfogni a terrorelhárítók. Az ügyészség szerint nem történt mulasztás.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Tíz évet kapott a szüleit fenyegető és bántalmazó férfi

A Nógrád megyei férfi hónapokon keresztül zsarolt ki pénzt a szüleitől.

Fődi Kitti
bűnügy