Nem hivatalos értesülések szerint a támadásban hárman meghaltak, a késelőt lelőtték.
A 68 éves férfit letartóztatták.
A nemjóját, hát hogy pont annak kellett kigyulladnia!
Már 2 éve azt mondta, hogy valakit „nagyon magasról” le akar dobni. Végül nevetgélve mondogatta a francia gyerek pánikba esett szüleinek, hogy: „Igen, őrült vagyok!”
R. Dénest emberi test tiltott felhasználásával gyanúsítják.
A szegedi férfi a munkahelyén és a lakásán is kereste a nőt, végül már az anyja ajtaját rugdosta.
A mezőcsáti férfit most közokirattal való visszaéléssel vádolják.
A részeg férfi támadás közben a saját combját szúrta meg, majd ájulásig fojtogatta anyja élettársát.
A rendőrség az eset után házktatást tartott, II. világháborús kézigránátot is találtak nála.
A szökés veszélyére hivatkozva rendelte a bíróság az őrizetet további két hónapra.
Letöltendő börtönbüntetés állatkínzásért.
A férfi nem nézte jó szemmel, hogy hordták a pulóverét, napokkal később egy késsel állt bosszút Csolnokon, az ügyben most született ítélet.
Éveken át folyhatott ez a gyakorlat, ami hatalmas hasznot hozott a bérlőknek. Az új kerületvezetés megelégelte a dolgot, sorra mondják fel az ilyen szerződéseket.
A rendőrség mellett a NAV és az Innovációs és Technológiai Minisztérium emberei is részt vettek az akcióban.
Harlemben történt az eset, az áldozatnak a Piszkos Fred, a kapitányba illő látvány ellenére nem esett komoly baja.