bűnügy

Vádat emeltek a legismertebb kamupárt ügyben

Az MTI tudósítása szerint a Seres Mária Szövetségesei elnevezésű pártról van szó.

Fődi Kitti
POLITIKA

Vádat emeltek a nőket és gyerekeket prostitúcióra kényszerítő családi bűnszervezet ellen

A bűnszervezet előbb Bécsben, majd később Dunaújvárosban üzemeltetett bordélyházat.

Fődi Kitti
bűnügy

Súlyos vadászbaleset történt Nagybörzsönyben

Egy vadászatra érkező vendég pénteken a falu erdészét lőtte fejbe, aki válságos állapotban van. A hatóságok egyelőre semmilyen hírt nem közöltek az esetről.

Tbg
bűnügy

Megszökött egy rab az állampusztai börtönből

A 39 éves férfi a börtön mellett működő lovászatban dolgozott, ahonnan engedély nélkül távozott.

Boros Juli
bűnügy

Az 51 fokos autóban hagyta a kutyát, amíg dolgozni ment

Újpesti állatvédők hívták ki a rendőröket a furgonhoz.

Horváth Bence
bűnügy

Meglátta volt szomszédját, kiszállt, megszúrta, vett egy sört, majd elhajtott

Az 58 éves férfi Ceglédbercelen követte el a támadást, előállították.

Horváth Bence
bűnügy

Úgy összekaptak a koronavírusról a Facebookon, hogy előkerült a fejsze és a szekerce

A Zala megyei kommentelők közt a Lenti Járásbíróság vágott rendet.

Botos Tamás
bűnügy

Életfogytiglant kapott a nő, aki fel akarta robbantani a londoni Szent Pál-székesegyházat

Az angol nő egy szállodát és az egyik londoni metrót is fel akarta robbantani.

Fődi Kitti
bűnügy

A gyroshús vágására használt késsel csapott a vendég fejére, vádat emeltek ellene

Egy IX. kerületi gyorsétterem szakácsa összeveszett egy vendéggel, csontig hatoló vágott seb lett a vége.

plankog
bűnügy

Magyar Hang: Hajdú Péter egymilliárd forintnyi készpénzt költött el adócsaló cégek számlájáról

A NAV 2016-ban kezdett el vizsgálódni Hajdú műsorgyártó cégénél, amiért gyanús lett két cég, amik számlát állítottak ki neki.

Fődi Kitti
bűnügy

Beszólt a SUV-os a bringásnak, az visszaszólt, a sofőr kiszállt egy késsel, a bringás csaja erre egyetlen lövéssel agyonlőtte

Másodpercek alatt eszkalálódott a helyzet Detroitban.

Szily László
bűnügy

15 évet kapott a sólyi gyilkos

A fiatalkorú fiú két éve csalta ki a falu határába a nyolcéves kislányt, ahol különös kegyetlenséggel végzett vele.

Botos Tamás
bűnügy

Mindig csak kicsit vett el, 23 milliót lopott fél év alatt a bábolnai takarítónő

Kerti gépre, ruhákra, üdülésre, és még lakásfelújításra is jutott.

Botos Tamás
bűnügy

A bíróság szerint nem követett el közösség tagja elleni erőszakot a férfi, aki lesodorta a kipát egy rabbi fejéről

Az eset még 2018-ban történt az Őrs vezér téren. Az ítélet elsőfokú, az ügyészség fellebbezett.

Horváth Bence
bűnügy

Nevelt fia rámolta ki a csepeli férfit

Több mint 10 milliós zsákmányból motort vásárolt Viktor.

Botos Tamás
bűnügy