A bántalmazásról szóló ügy még el sem kezdődött.
Az országban pár napon belül ez a második túszejtés.
A második világháború idején 17-18 éves volt, de nem ismerte be tettét.
A nyílvessző lepattant a szalmabáláról.
Az orvos azt mondta, hogy az 50 ezer forint kevés, mert ő kocsival jár fel a Balatonról.
Derek Chauvin és felesége 38 000 dollárnyi adót nem fizetett be.
A győri jótevő áprilisban még Lamborghiniből osztogatta a maszkokat, most pedig lekapcsolta a NAV adócsalás miatt.
A 49 éves gyanúsítottat az egyik megszökött áldozat buktatta le.
Mostanra a rokonokat is elfogták, emberkereskedelem gyanúja miatt nyomoznak ellenük.
Az édességeket kis haszonnal eladó, hajdúhadházi férfit vascsövekkel verték agyon, majd kirabolták a mozgáskorlátozott özvegyet.
A Rossz Makszimként bemutatkozó férfi, akit korábban elmezavarral kezeltek, és 10 évet töltött börtönben, két lövést adott le a rendfenntartókra, és egy gránátot is kihajított a buszból, de az nem robbant fel. Elégedetlen a rendszerrel.
A csecsemőket feltehetően elrabolták a kórházból és külföldön örökbe adták őket.
A budapesti férfi megbízott két embert, hogy verjenek meg és raboljanak ki egy nőt.
A férfi a VI. kerület utcáin is sokat sétálgatott a lopott televízióval.