Így már több mint 34 milliárd forintnyi eltérített közpénz köthet ki az európai labdarúgás legendás fővárosában.
Az Átlátszó repült be drónnal a terület fölé, ahol komoly beruházás nyomait látni.
Lefejezett egy imámot, az osztagával pedig nőket és gyerekeket is gyilkolt.
Hivatali vesztegetés miatt nyomoznak az Agrárminisztériumban.
A fideszes parlamenti képviselő mellett 10 embert hallgattak ki gyanúsítottként, mind szabadlábon védekezhetnek.
Az újságíró meggyilkolásának megrendelésével vádolt Marián Kocner nagyvállalkozót és a közvetítéssel vádolt Alena Zsuzsovát viszont a túl kevés bizonyítékra hivatkozva ősszel felmentették.
Hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folytatnak nyomozást.
A rendőrök nemzetközi jelzés alapján azonosították a férfit.
Az egyik biztosítónak neki is ment, aki hiába próbálta megállítani.
A büntetett előéletű hajléktalan kábítószer-fogyasztó, fennáll a bűnismétlés veszélye, ezért döntött a bíróság a letartóztatásáról.
Élet-halál harcra tenyésztették, tréningezték, és képezték ki a kutyákat.
Kábítószert kerestek - és találtak is - a rendőrök, de bónuszként aligátorteknősre és kígyóra bukkantak.
Líbiából csempésztek üzemanyagot Európába, nemzetközi együttműködésben fogták el őket.
A férfi véralkoholszintje a szondáztatáskor meghaladta az 1,6 ezreléket. Mire elkapták, már kidöntött egy fénysorompót és összetört két parkoló autót is.
A MAL Zrt. három, szabadságvesztésre ítélt vezetője kérte, hogy zárják ki az eljárásból az őket elítélő bírókat, mert azok összeférhetetlenek és elfogultak voltak.