Csepelen.
A Partizán rablópártokról szóló új filmjében szabolcsiak is elmondják, hogyan csúfolják meg a polgármesterek és fideszesek a választásokat, és egyben pumpolják a nyugdíjrendszert ukrán voksturistákkal.
A Fidesz-média hetek óta utalgat arra, hogy Sztella Kiriakídiszt lefizethették a nyugati gyógyszergyárak, hogy ne engedélyezzék a keleti vakcinákat az EU-ban.
A férfiak még 2018-ban eltorlaszolták a zárkaajtót, és „trágár szavakkal illették” a parancsnokot.
Bene Krisztián áldozata, Renner Erika nyújtott be biztosítási intézkedés iránti kérelmet, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a férfi megpróbált megszabadulni a teljes vagyonától, hogy ne kelljen kártérítést fizetnie.
Négy embert is elkaptak, akik a darkneten üzemeltettek egy nemzetközileg is ismert pedofil fórumot.
Kb. 200 rendőr érkezett kora reggel Jacarezinhóba, hogy felszámolja a Vörös Kommandó nevű drogbanda egyik központját.
A cibakházi kft.-hez egy péklapáttal betörő 22 éves férfi italokat lopott, de amíg ott volt, felment a közösségi oldalára is.
A nőt rendszeresen meg is verte, maradandó fogyatékosságot okozva neki.
A férfi az elmúlt években autókereskedéssel foglalkozott. Amikor már látszott, hogy baj lesz, eladta a cégét egy olyan embernek, akiről tudta, hogy halálos beteg.
Négy cégvezetőt letartóztattak. Körbeszámláztak, amíg le nem buktak. Több száz nyomozó, járőr, informatikus és kommandós vett részt a NAV akciójában.
A felcsúti dollármilliárdos szerint megrágalmazták. A bíróság másképpen látja.
Miután a rendőrség megállapította a csalást, a sümegi kistérség vezetőjeként a duplájára emelte a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetőjeként dolgozó élettársa fizetését.
A BRFK zaklatással gyanúsítja az 53 éves V. Gábort, aki az édesanyja Facebook-profiljáról küldött fenyegető üzeneteket.
A dokumentumokon az ő neve szerepel, de a sajtósa azt mondja, Kim most hall először erről a vételről.