Mivel a 16. századi kárpitot egy külképviselet tulajdonában álló épületből lopták el, a nyomozásba bekapcsolódott az Alkotmányvédelmi és Terrorizmusellenes Hivatal is.
Polt Péter legfőbb ügyészre hivatkozott. Letartóztatták.
Kiadta.
Május óta elzárás fenyegeti azokat, akik eltiltás ellenére vezetnek autót.
Szegedi szeméremsértő.
A 18 éves gyulai fiú csakúgy halálra késelt egy arra járó férfit.
Vascsővel hadonászott.
A 60 éves atya hónapok óta szállást adott a gyilkosának, egy ruandai bevándorlónak, aki igazságügyi megfigyelés alatt áll a nantes-i katedrális egy évvel ezelőtti felgyújtásának gyanúja miatt.
Lövés nem történt, nem sérült meg senki, de a sokk miatt az alkalmazottakhoz mentőt hívtak.
Lopták őket.
Hét és fél évet is kaphat.
Elfelejtett börtönbe menni, azóta bujkált.
Az Europol által koordinált nemzetközi nyomozócsoport Csehországban, Szlovákiában és Romániában is tartott rajtaütéseket.
Alapos szervezéssel, valós cégek nevében, jól felépített kerettörténettel ejtette tévedésbe áldozatait.
A Licciardi család feje a „Kicsike” gúnynevet viselte.