bűnügy

13 éves lányt próbált megerőszakolni egy 33 éves román férfi

Szolgálatból hazafelé tartó rendőrök fogták el.

Herczeg Márk
bűnügy

43 emberre kértek letöltendőt egy korrupciós ügyben

A Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású hivatalos személy által hivatali kötelessége megszegésével, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt emelt vádat 70 ember ellen.

Herczeg Márk
bűnügy

Kutyákkal csaltak adót, 221 nemlétező németjuhászt adtak el papíron

A NAV ellenőrei a helyszíni szemle során mindössze 11 kutyát találtak.

Mészáros Juli
bűnügy

Beleparkolt a Dunába, hogy elrejtse a lopott autót a rendőrök elől

De így is megtalálták.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Két falunapon is rendőrökre támadtak a mulatozók

Hajdú-Bihar megye két községében is balhé volt szombaton.

Fődi Kitti
bűnügy

A puskája kibiztosítása közben lőtt le egy vadász egy két kilométerre lévő családi ház udvarán álló embert

A vadászpuska hatótávolsága 6000 méter volt.

Fődi Kitti
bűnügy

Bántalmazó kapcsolatára hivatkozva védekezhet az orvosi startup csalással vádolt alapítója

Az egyetemista lányból lett csodavállalkozó, Elizabeth Holmes azt ígérte, egyetlen csepp vérből rengeteg betegséget tud diagnosztizálni forradalmi ötletével. Százmilliókat csalt ki befektetőktől, a teszt sosem működött. Szeptemberben kezdődik a tárgyalása.

Mészáros Juli
bűnügy

Borkai-botrány: az ügyészség gyanúja szerint az eddig bűnsegédnek vélt gyanúsított maga az Ördög Ügyvédje

A jogász végzettségű gyanúsított hozta nyilvánosságra a Borkai-féle szexvideót, ami különleges személyes adatokat tartalmazott, és ami a felvételen szereplő személyeknek jelentős érdeksérelmet okozott.

Herczeg Márk
bűnügy

Tanúvallomást tett R Kelly ellen egy férfi is, aki szerint az énekes hírnevet ígért neki szexért cserébe

Augusztus 18-án kezdődött R Kelly tárgyalása. Az énekest zsarolással, megvesztegetéssel, emberrablással, kényszermunkával és kiskorúak szexuális kihasználásával vádolják.

Mészáros Juli
bűnügy

Közmunkára ítélte a bíróság a meleg szomszédjukkal szemétkedő tiniket

Miután Kristóf 16 évesen a Facebookon írt arról, hogy homoszexuális, a két srác beszólogatott neki, illetve többször vállal meglökte.

Herczeg Márk
bűnügy

A Dunába merült egy autó Vácnál

A kocsiban már nem volt senki, amikor a tűzoltók kihúzták.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Kamu értesítőkkel nyúlják le a bankkártyadatokat az MVM ügyfeleitől

A linkek olyan oldalakra irányítanak át, amik fő elemeiben megegyeznek a szolgáltató felületén láthatókkal.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Keresi a rendőrség, idegméreggel akarta kiirtani a ragadozó madarakat Tura környékéről

A szakemberek nem találkoztak még ekkora pusztítással itthon.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Letörték a keresztet a székesfehérvári országalmáról

Egy 22 éves férfi mászott fel az emlékműre, de megcsúszott.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Két külön ügyet csinált a rendőrség Borkai zsarolásából és az Ördög Ügyvédje elleni nyomozásból

A kettőnek ugyanis nincs köze egymáshoz.

Fődi Kitti
bűnügy