bűnügy

Életfogytiglant kapott a neonáci, aki megölt egy CDU-s politikust

Az áldozata 2015-ben azt mondta, hogy elmehet Németországból, aki nem akar segíteni a menekülteken.

Magyari Péter
bűnügy

Életfogytiglant is kaphatnak a 17 milliárdos heroin-ügy vádlottjai

Az ügyészség szerint ez a magyar kriminalisztika történetének legnagyobb kábítószerfogása.

Szurovecz Illés
bűnügy

Fél év előzetes után házi őrizetben várhatja ítéletét a szegedi képviselő

A tizenegy gyermekes, ÁFA-csalással vádolt politikusnak nyomkövetőt is viselnie kell.

Magyari Péter
bűnügy

Súlyosbította a bíróság a nőgyógyász büntetését, aki kizsarolta a pácienseitől a hálapénzt

"100 ezer forint a tarifám" - mondta a nőgyógyász az ügyeletben hozzá kerülő betegeknek, emlékeztetve őket, hogy a varratszedésre is hozzá fognak majd jönni.

Csurgó Dénes
bűnügy

Földhöz vágta a maszkját, majd verekedni hívta az őt igazoltató katonát és rendőröket

A Pest megyei férfi 144 órányi közmunkát kapott.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Felajánlotta, hogy leveszi a rontást egy idős nő ékszereiről, majd elérte, hogy nevére írjanak egy ingatlant is

Idős, hiszékeny embereket vert át, majd csalt ki tőlük pénzt, ékszert és ingatlant egy nő.

Mészáros Juli
bűnügy

Nevelt fia udvarán találták meg az eltűnt bárnai férfi holttestét

Novemberben vitatkozott össze a két férfi, emberölés lett a vége.

Mészáros Juli
bűnügy

Megfenyegettek több ukrajnai magyar diplomáciai képviseletet, hogy ha Szijjártó odamegy, „cselekedni fognak”

A külügyminiszter szerdai hivatalos kijevi látogatásának előestéjén küldtek szét vérontással fenyegető, „Ukrajnai hazafiak” aláírással ellátott levelet.

Herczeg Márk
bűnügy

3 év börtönt kapott a kislányát begyógyszerező nő Kecskeméten

A saját gyógyszeréből 8-9 tablettát tett a 3 éves lánya baracklevébe, hogy a gyereket felvegyék a kórházba.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy szudáni nő mobilján gyerekpornót, a lakásán több millió forintnyi kokaint találtak Budapesten

Letartóztatták.

Herczeg Márk
bűnügy

120 óra közmunkát kaptak a Fejér megyei óvodapedagógusok, akik erőszakkal akartak megetetni egy gyereket

Miközben ők is tudták, hogy a gyerek étkezési zavarral küzd.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

A rendőrség hajtóvadászatot folytat a férfi ellen, aki meg akart erőszakolni egy nőt a gödöllői HÉV-en, majd összeverte

A támadó többször megrúgta a munkába tartó nőt, miközben azt hajtogatta: „Told le a nadrágod, különben megöllek!”

Herczeg Márk
bűnügy

3850-szer zaklatott telefonon egy férfi egy másik férfit

A vádlott emellett többször átirányította a zaklatott fél telefonszámára érkező hívásait a saját számára.

Mészáros Juli
bűnügy

Felmondása megírására kényszerítettek egy nőt egy egyházi misszió zalaegerszegi irodájában

A sértettet lefogták, nyolc napon belül gyógyuló sérülése lett. Három nő ellen emeltek vádat.

Mészáros Juli
bűnügy

Letartóztatták a ferencvárosi emberölés két gyanúsítottját

Szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére tekintettel rendelték el az intézkedést.

Rényi Pál Dániel
bűnügy