bűnügy

32 millió forintnyi cigarettát találtak egy gumicsónakban

A Tisza magyar-ukrán határszakaszán próbálták meg átcsempészni.

Mészáros Juli
bűnügy

Bandatagság miatt letartóztatták Young Thugot, vagyis Fiatalkorú Bűnözőt, a híres rappert

Nem kamuzott a szövegeiben az atlantai szórakosgató. Azzal vádolják, hogy ő alapította a Fiatal Nyálkás Élet nevű utcai bandát.

Szily László
bűnügy

Ezúttal egy emberi csontváz került elő a kiszáradó amerikai víztározóból

A hordóba hegesztett férfi után itt a nagyszarvú vadjuhnak nézett ember.

Szily László
bűnügy

Felfüggesztettet kértek a kokain- és MDMA-ügyben Árpa Attilára

A színész, aki a vád szerint magának, a közeli ismerőseinek és a vendégeinek szerzett be drogot, tagadja bűnösségét.

Herczeg Márk
drog

A Miniszterelnökség főosztályvezetője is gyanúsított a pályázatos vesztegetési ügyben

A minisztériumi vezető épp a korrupció miatt visszatartott uniós forrásokkal kapcsolatos területen dolgozott.

Horváth Bence
bűnügy

Megölte gyerekét, majd önmagával is végzett egy férfi Hetesen

A gyerek láthatáson volt nála.

Botos Tamás
bűnügy

Kábítószergyanús anyagokat találtak ott, ahol meghalt Berki Krisztián

Büntetőeljárást indított a rendőrség.

Szurovecz Illés
bűnügy

Húsz gyanúsítottja van a minisztériumi pályázatos vesztegetési ügynek

Közülük heten dolgoztak a kormányzatnál.

Botos Tamás
bűnügy

Felfüggesztett börtönre ítélték Álmosd ex-polgármesterét, aki önkormányzati pénzből vett magának bojlert és háztartási gépeket

Másodfokon súlyosbította a bíróság Köteles István büntetését.

Kiss Imola
bűnügy

Megpróbálták megerőszakolni a Jobbik alelnökének élettársát egy tavalyi pártrendezvényen

A Jobbik nem tagadja, hogy az eset megtörtént, csak azt, hogy megpróbálták eltussolni az ügyet. Azt állítják, azóta már vizsgálat indult.

Mészáros Juli
bűnügy

Tíz év börtönre ítéltek egy férfit, aki két gyereket is szexuálisan bántalmazott

A 6 és 7 éves unokahúgaival erőszakoskodott.

Mészáros Juli
bűnügy

180 milliót találtak egy pénzügyminisztériumi tanácsos széfjében, azt mondta, az anyja pénze

A lakásán tartott széfben 3,5 millió forintot, majdnem tízezer amerikai dollárt és több mint nyolcezer eurót találtak.

Mészáros Juli
bűnügy

Matt részegen nácultak, dobálóztak és randalíroztak a Dohány utcai zsinagógánál, előállították őket

A bulináci fiataloknak a kapitányságon már nem volt olyan nagy arcuk.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Lelőhették a férfit, akit egy hordóban találtak meg a leapadt nevadai tóban

A cipőjéből arra következtettek, hogy a gyilkosság több évtizede történt.

Fődi Kitti
bűnügy

Közmunkát kaphat a Momentum sajtótájékoztatóján pofozkodó férfi

A 48 éves féri Fekete-Győr Andrást és több párttagot is megütött.

Fődi Kitti
bűnügy