Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt találták bűnösnek a vádlottakat.
Az év korrupciós botrányában érintett hét végrehajtónak csak a tavalyi év profitjából visszajött a kenőpénz, amit Schadl Györgynek fizettek a kinevezéseikért.
F. Roland Pomázon és Szentendrén tombolt, a rendőrség honlapja EGY ASSZONY MIATT 3.0 címmel számolt be az esetről.
B. Károly szlovák állampolgár és nem csak a 99-es budapesti leszámolás miatt, hanem dunaszerdahelyi maffia-bűncselekmények miatt is el kell számolnia.
Nem jött be.
Dino Scalát 57 bűncselekménnyel vádolják. A hatvanegy éves férfi negyven erőszakos támadást beismert.
A hallgatók fogták le, míg a rendőrök kiérkeztek. Egyelőre nem világos, hogy mi állhat tettének hátterében.
Tina és Harold Clouse-nak negyven éve veszett nyoma Texasban, holttestüket csak 2021-ben azonosították. Meggyilkolásuk idején két éves lányukra most találtak rá Oklahomában.
Több száz embert vert át.
A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a kunhegyesi buszsofőrt a történtek után.
Terrorista háttérre vagy bármilyen más politikai vonatkozásra utaló adatokat nem találtak a 29 éves német-örmény férfinél.
A bezárt ajtó és elsötétített ablakok mögött esélye sem volt arra, hogy bárki meghallja a segélykiáltását.
A gyerek reggel fél 8-tól délután 3-ig volt a buszban.
Azt egyelőre nem magyarázta meg, miért akarta leszúrni.
Az iskola elől, a gyerekek szeme láttára vitték el a rendőrök.