35 év helyett minimum 40 év fegyház vár R. Szilveszterre.
Ez a cselekedet az ügyészség megítélése szerint garázdaság volt.
500 ezer dollárt kell fizetnie.
Az egyik gyereket többször is addig fojtogatta, amíg rosszul nem lett, egy másikat pedig többször, akár két hétre is szobafogságra ítélte, de meg is erőszakolta őket. A gyerekek anyja két év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
A Budakörnyéki Járásbíróság a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el, miután meghallgatta a gyanúsítottat.
A Barcelona egykori klasszisa 3,9 millió eurót nem vallott be az adóhatóságnál.
A férfi feladta magát egy a gyilkosság helyszínéhez közeli rendőrörsön.
M. Dénest garázdasággal gyanúsítják a nyomozók, de szabadlábon védekezhet.
Egy horvát nő hagyta magára az újszülött gyereket, akit magyar rendőrök találtak meg.
A bíróság szerint férfi letartóztatása indokolt, mert fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, és az újabb bűncselekmény elkövetésének kockázata.
Egészen a végállomásig utazott a két nővel bicskával hadonászó, gyilkossággal fenyegetőző férfi.
A színészt három férfi vádolta meg szexuális zaklatással, Spacey mindent tagad.
Ondrej Rigo 1990 és 1992 között nyolc nővel és egy kiskamasz fiúval végzett, akiket a saját otthonaikban támadott meg hajnalban. Élete végéig ártatlannak vallotta magát.
A javasolt 20 évnél jóval kevesebb börtönbüntetést követelnek a nőnek, aki segített Jeffrey Epsteinnek tizenéves lányok szexuális zaklatásában
Pult alól.