A gazdáikat állatkínzás miatt állították elő.
A kultúráért felelős államtitkár maga büszkélkedett vele, hogy rendszeresen elemel ezt-azt a közgyűjteményekből.
Mindez összefügghet a Turek becenevű D. Alex, Döcher György feltételezett gyilkosa ellen folyó eljárással.
Az autósüldözés közben megpróbált leszorítani az útról több, az üldözésébe bekapcsolódó rendőrautót.
A Dózsa György úti tragédia egyik okozója karácsonykor lett rosszul, azóta a Hajdú-Bihar megyei rabkórházban van.
Schadl György egy útjában lévő bíró kicsinálásával is megpróbálkozott. A Völner-iratokat feldolgozó sorozatunkban most azt mutatjuk meg, milyen messze sikerült eljutnia.
Jeffrey Epstein elítélt segítője és ügyvédei szerint azért kell újratárgyalni az ügyet, mert az egyik esküdt befolyásolta a társait: elmesélte, milyen élmény, amikor valakit szexuálisan bántalmaznak.
A 2008-ban elhunyt Robert E. Anderson évtizedeken keresztül zaklatta a rábízott fiatal sportolókat.
A kormánypárt dunabogdányi szimpatizánsát az bőszítette fel, hogy kapott egyet a Nyomtass te is! legújabb példányából.
Két nappal korábban megpróbált kirabolni egy postát is. A személyisége a rendszeres napi alkoholfogyasztása miatt megváltozott, és a hangulatzavara miatt korábban pszichiátriai kezelés alatt állt.
A 39 éves kárpátaljai származású magyar kőműves vasárnap este szúrt meg halálosan egy férfit.
A férfi kisbuszát a határon leintették, azonban ő továbbhajtott, ezért a katonák üldözőbe vették, mire a férfi tüzet nyitott. Ezt követően gyalog menekült vissza Magyarországra.
Arra a kérdésre nem válaszolt a külügy, hogy mire fel adtak nekik egyáltalán.
Azzal is megfenyegette, hogy ha nem utal pénzt, megöli, és a családját is bántani fogja.
Nem tudott kellően a vezetésre koncentrálni a kanyarban.