bűnügy

Szlovák élvonalbeli hokisok loptak egy boltból, kidobták őket a csapatból

Az egyikük fogott pár üres sörösládát az italos polcoknál, berakta a bevásárlókocsiba, majd a visszaváltógépnél cetlire cserélte, és beváltotta a kasszánál.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy rendőrnek félre kellett ugrania egy közel 100 km-en át a rendőrök elől menekülő autó elől

A többszörösen büntetett előéletű férfi, akinek jogosítványa sem volt, többször is menekülőre fogta.

Herczeg Márk
bűnügy

Rogán Antalt is meghallgatná a fővárosi Schadl-bizottság

Feltárnák, hogyan jutott lakásokhoz a végrehajtói kar elnöke a fideszes vezetésű kerületekben.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Felháborodás és társadalmi vita robbant ki Iránban a „becsületgyilkosságokról”

Miután egy ahvázi férfi lefejezte a 17 éves feleségét, majd a lány fejével a kezében kisétált az utcára.

Herczeg Márk
vallás

Tényleges életfogytiglant kaphat a soroksári futónő gyilkosa

Az elsőfokú ítélet szerint 35 év után kiengedhették volna, az ügyészség fellebbezett.

Gazda Albert
bűnügy

Gengszterek telepedtek rá a magatehetetlen milliárdosra, megszerezték a vagyonát, megölték, majd rágyújtották a kastélyát

Már akkor is szóltak a rendőrségnek, hogy valami nincs rendben a milliárdos körül, amikor még élt.

Csurgó Dénes
bűnügy

Ügyészség: Más kormánytag nem érintett elkövetőként a Schadl-Völner ügyben

A nyomozóhatóság szerint sincs igaza Márki-Zay Péternek, amikor azt mondja, hogy egy minisztert "gazdiztak" és fizettek le Schadlék.

Csurgó Dénes
bűnügy

Letartóztatják a lagzikon edződött polgármestert, aki nagypályás módszerekkel próbálkozott a pályáztatásnál

Túláraztatott egy haveri céggel, majd a visszacsurgatott maradékból ingatlanokat vett.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Elképesztő ügyekben emeltek vádat a kutyáját dárdával leszúró, minimum egy kecske fejét levágó, a barátnőjét megkínzó, úgynevezett kaposvári remete ellen

Korábban a barátnőjét kötözte meg, verte össze és hagyta ott az erdőben, most az állatok és a rabtársai kerültek sorra.

Szily László
bűnügy

1116 milliárd forintnyi bitcoint foglalt le az amerikai igazságügyi minisztérium

Egy 2016-os hekkertámadásból származik az összeg, ez minden idők legnagyobb értékű pénzlefoglalása az Egyesült Államokban.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Burka Ferencnek vissza kellene fizetnie 20 millió forintot, amit évekkel ezelőtt kártérítésként kapott az államtól

Jogalap nélkül gazdagodott meg.

Gazda Albert
bűnügy

Másik börtönbe helyezik át Anders Breivik neonáci tömeggyilkost „környezetváltoztatás” céljából

Az új magánzárkája alig 10 kilométerre lesz Utoya szigetétől, ahol 2011-ben 69 embert mészárolt le.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Azonnal húzódjon félre, nincs értelme menekülni, kiabálták a rendőrök, ám ennek egész sokáig nem volt foganatja

Autósüldözés keletkezett kedden reggel Csepelen.

Gazda Albert
bűnügy

323 darab Vlagyimir Putyin-fotós hasistömböt találtak a líbiai tengerparton

Egyelőre nem tudni, hová tartott a szállítmány.

Szily László
bűnügy

Videó: hülyébb volt, mint amennyire piromániás, ezért sem tudta lángba borítani a környéket a zuglói gyújtogató

Felgyújtott egy autót a Francia úton, majd a közeli gyógyszertárnál próbálkozott.

Szily László
bűnügy