A kerítésen át szurkálta meg a kutyát.
A rendőrség nem verte nagydobra a hírt.
Volt, aki az 50-es táblánál 138-cal ment.
19 embert zsúfolt a kisbuszába.
A 30 éves férfit a Rákóczi téren sikerült elfogni csütörtök délelőtt.
A nő a ’Ndrangheta tagjait segítette.
A rendőrség szerint 480 milliárd forintnak megfelelő drog piacra kerülését akadályozták meg ezzel.
Gyilkosság történhetett Erzsébetvárosban, a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.
A vendégek halottak, a házigazdáknak haja szála sem görbült.
A gyanúsított egy népszerű színész házaspár fia. Ha bűnösnek találják, halálbüntetést is kaphat.
Meglepő analóg megoldás a XXI. században.
Juhász István 2021 decemberében obszcén szóval illette a vele szemben intézkedő rendőröket, akik előállították és fogdára szállították. A férfit állítása szerint a fogdaőr úgy megrugdosta, hogy eltört a bordája. Másfél év elteltével őt már elítélték a faszfejezés miatt, az általa indított bántalmazási perben viszont még vádemelés sem történt.
Legalább egy esetben szexuális erőszakot is elkövetett.
A fiatalkorú a csoportban meg is nevezte, hogy a 11 éves lány látható a felvételen.
A pusztaszeri férfi telefonja 10-12 éves lányok fotóival volt tele.