bűnügy

Négy évet tölthet a fiatalkorúak börtönében az a tinédzser, aki megölt egy hároméves kislányt

Neki kellett volna vigyáznia rá, de amikor sírni kezdett a gyerek, úgy megverte, hogy belehalt.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Kivágatta a kutyái hangszálait a tenyésztő, letöltendő börtönre ítélték

Hetven ebet csonkított meg.

Botos Tamás
bűnügy

Használtruha-üzletben verekedett össze három férfi

Garázdaság miatt emeltek ellenük vádat.

Benics Márk
bűnügy

Százhét macskája volt, előállították a kőbányai nőt

És egy kutyája is.

Solti Hanna
bűnügy

Kihallgattak a rendőrök egy férfit, mert kommentben tagadta a holokausztot

Vallomásában elmondta, nem gondolta, hogy bűncselekményt követ el.

Molnár Kristóf
bűnügy

Újra megvádolhatják Alec Baldwint

Új tények merültek fel, az ügyészség már készíti a vádiratot.

Molnár Kristóf
bűnügy

Egy doboz kismacskát hagytak az Országház lépcsőjén

Állatkínzás miatt indítottak eljárást egy ismeretlen bringás ellen.

Mészáros Juli
bűnügy

Egy nem létező autóra csalt ki milliókat egy férfi

Tartozott egy másik férfinak, és egy nem létező autóval akart törleszteni, de előtte még több millió forintot kért tőle a nem létező autó javításaira és zálogból való kiváltására.

Mészáros Juli
bűnügy

Százmilliós kriptovalutás csalás miatt fogtak el három nőt és egy férfit Budapesten

Azt hazudták az ügyfeleknek, hogy egy általuk kifejlesztett, automatizált informatikai rendszer választja ki a legideálisabb tranzakciót számukra, vagyis egy kereskedőrobot segít az ügyfeleknek minél nagyobb nyereséget elérni.

Mészáros Juli
bűnügy

Szalonnasütés közben vesztek össze, gyilkosság lett a vége

Másnap gödröt ástak a holttestnek.

Botos Tamás
bűnügy

A rendőrség nevében küldenek üzenetet adathalász csalók

Be nem fizetett közigazgatási bírságra, többnyire tilosban parkolásra hivatkozva keresik meg az érintetteket.

Benics Márk
bűnügy

Késes támadás egy francia gimnáziumban: egy tanár meghalt, ketten súlyosan megsérültek

Azt kiabálta a támadó, hogy „Allah akbar”, aztán két késsel támadt a diákjait védelmező pedagógusra.

Szily László
bűnügy

Párizsban megmérgezhették Marina Ovszjannyikova orosz újságírót, aki transzparenssel tüntetett a híradóban a háború ellen

Házi őrizetbe helyezték, megszökött és Franciaországba menekült, csütörtökön kinyitotta az ajtaját, talált valami port, majd rosszul lett.

Szily László
bűnügy

Az esküdtszék bűnösnek találta az egyik rendőrt Elijah McClain megölésének ügyében

A 23 éves autista masszőr a boltból sétált hazafelé, amikor ráhívták a rendőrt, mert gyanúsnak találták a külsejét. Hiába mondta ki hétszer, hogy nem kap levegőt, még ketamint is injekcióztak bele.

Szily László
bűnügy

A temetői virágbolt eladója koponyát kért a halottátvevőtől, amit végül egy harmadik ember autójában foglaltak le a rendőrök

A fővádlott csak részben ismerte el tettét.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy