Hárman meghaltak, korábbi ügyek is előkerültek.
Feltételesen sem szabadulhat.
Egész életében sántítani fog.
Az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa megvizsgálta a szándékos, befejezett emberöléseket a hatvanas évektől 2021-ig. Így jutott arra a következtetésre, hogy az alkoholfogyasztás mellett a gazdasági problémákat megjelenítő infláció növelheti az emberölések számát.
Finoman szólva is látványos volt az egész eseménysor.
A huszonéves férfi 185 ezer forintos kárt okozott.
18 embert megölt, 13-at megsebesített, majd magát is főbe lőtte, de holttestét csak napokkal később találták meg.
Az anyja megmenekült, de az apjáról továbbra sem tudnak semmit.
Még a nyugdíjukat is elvették.
A százmilliókkal támogatott szervezetnél a vezetőség sem volt képes átlátni, hova mennek a pénzek.
Egy ember pedig megsebesült.
További 50-60 ember sérülhetett még meg, a lövöldözőt, aki tartalékos katona és lőfegyveroktató, egyelőre nem fogták el.
A gyerek anyját is börtönre ítélték.
Az 53 éves Császár Zsoltot az amerikai lapok szerint egy 18 éves férfi késelte halálra.
A bíró azóta indoklás nélkül lemondott.