Olvasónk fotózta le őket egy étterem előtt elhaladva.
Mészáros Lőrinctől grandhotel, Adnan Polattól napelempark, Balázs Attilától erdélyi beruházások kerültek a vő közelébe.
Most már igazán a saját lábán áll.
Ásó, kapa, cégjegyzék.
Remélhetőleg Dúró Dóra ezt nem darálja le.
2022-ben nyit majd meg az első budai központ, ahol a gyereküket egyedül nevelő szülőknek segítenek.
A földbirtok egyik tulajdonosa azt mondta, ha akarnának, sem tudnának már új szerződést kötni Rogán Antal új feleségének családjával.
Csányi Péter eddig a bank digitális fejlesztési és értékesítési ügyvezető igazgatója volt.
Nem sokon múlott.
Eladták a földet, várják a pénzt.
A házasságról és a gyerekvállalásról osztott meg gondolatokat Novák Katalin, Herczegh Anita és Bagdy Emőke egy házasságról szóló konferencián.
Jókor volt jó helyen.
Német újságírók kérdeztek rá erre, de az MTI ezeket a részeket inkább kihagyta az összefoglalójából.
Előkerült még két szerződés. A vételár 95 százalékát ezeknél is az állami bank hiteléből fedezték.
Négy fővárosi kerület is elférne azon a területen, ami megszereztek Borsodban.