Egészségügy

Több mint 10 éve próbáljuk elmagyarázni a döntéshozóknak, hogy ebből nagy baj lesz

Magyarországon nagyon nehéz kötelezővé tenni valakinek, hogy pszichiáterhez járjon, még akkor is, ha veszélyes az illető. A kormány norvég alapos emberkedése is bekavart.

erdelyip
Egészségügy

Azt hiszi, hogy az ebolát nem fogják politikai céljaikhoz felhasználni az amerikai képviselők? Téved!

erdelyip
POLITIKA

Az ebola terjed, de ne essenek pánikba, a nátha is fertőzőbb nála

Minden idők ebolajárványa pusztít Afrikában!!! Félelmetes, nem? Azért beszarni nem kell, hogy mást ne mondjak, hasmenésben kétszer annyian halnak meg naponta, mint ebolában eddig összesen.

Király András
TUDOMÁNY

Hazaszállítják az USA-ba a második ebolás amerikait is

anarki
Egészségügy

Újabb embert fertőzött meg az Ebola Nigériában

A 21 milliós Lagosba repülőn érkezett meg a gyilkos vírus.

Horváth Bence
Egészségügy

Huszonöt AIDS-kutató kért politikai menedékjogot Ausztráliában

Hazájukban az életüket kockáztatják, amiért ezzel a kórral foglalkoznak.

Horváth Bence
Egészségügy

2014.08.04.: az első fűhirdetés a New York Timesban

Nem a csontratépést reklámozzák, hanem a marihuána jótékony egészségügyi hatását.

Botos Tamás
Egészségügy

Megérkezett az ebolás beteg Amerikába

Speciális gépen szállították haza. Az út kockázatos, de így is több esélye van a túlélésre, mint Libériában. Az amerikai egészségügy ráállt az Ebola megfékezésére.

Haszán Zoltán
Egészségügy

Most, hogy Orbán Gáspár olyan népszerűvé tette az egzotikus helyeken önkénteskedést

Bede Márton
Egészségügy

Egyre ijesztőbb az afrikai Ebola-járvány

Ma reggel Horváth Bence írt egy alapos összefoglalót, de a helyzet napközben tovább romlott.

erdelyip
Egészségügy

A valaha volt leggyilkosabb Ebola-járvány szabadult el

Tombol a vírus Nyugat-Afrikában, és sorra szedi áldozatait. Nem látszik még a vége, ráadásul először terjedhetett repülőn utazó utas miatt. Magyarország is felkészült minden eshetőségre.

Horváth Bence
Egészségügy

Mozgássérült vagy, mégsem visz el a busz

Pécsen se, Debrecenben se, Budapesten se. Hogy lehet az?

anarki
Egészségügy

Sierra Leonában bevezették a szükségállapotot

anarki
Egészségügy

Az Ebola felfedezője akár a metrón is együtt utazna egy vírusfertőzöttel

anarki
Egészségügy

Tudományos áttörés: az öklözés higiénikusabb, mint a kézfogás

anarki
Egészségügy