Az amerikai felnőtt lakosság valamivel több mint kétharmada küzd túlsúllyal, és továbbra is nagyjából egyharmada elhízott.
Azok, akiknek nagy segítséget jelentene a fű hatása, de nem tudják megfizetni, ezentúl ingyen kaphatnak majd valamennyit.
Kutya baja.
Már akkor sem ellenőrzik, amikor beleszórják a játszótéri gödörbe, utána meg végképp nem. Macska- és kutyaszartól pedig elég durva betegségeket lehet elkapni. Már az is segítene, ha éjszakára letakarnák a homokozókat, talán jövőre lesz rá jogszabály.
A Világbank elnöke szerint lennének eszközök az ebola ellen, és ha nem Afrikában, hanem Amerikában tört volna ki, már megállították volna.
Ma kellett volna életbe lépnie az egészségesebb menzát ígérő jogszabálynak, de inkább az önkormányzatok érdekeire volt tekintettel a kormány, mint a diákokra. Így elhalasztották az egészet januárra, és még akkor is indul egy féléves átmeneti idő, ha túl zsíros, cukros vagy elsózott az étel.
Pedig a válasz egyértelmű: Nagy-Britanniában.
Szomorúak vagyunk, hogy így alakult, de így kellett döntenünk, mert nem tudtunk tovább felelős és biztonságos munkát végezni, írja a Kék Pont.
41 ember betegedett meg Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Egyre többen keresik az ellenszert, a Fujifilmné ismert gyógyszereket vetnének be.
Összeomló egészségügyi rendszer, kórházakra támadó dühös tömeg és folyamatosan terjedő halálos vírus. John Moore fotóriporter először járt a legfertőzöttebb területek egyikén.