Egészségügy

Négy szombathelyi általános iskola 250 diákja kapott el hányással és fosással járó betegséget

A négy iskolát egy főzőkonyha látja el.

Herczeg Márk
oktatás

Szervdonorok tiszteletére állítottak emlékművet Kiskunfélegyházán

Urfi Péter
Egészségügy

A volt izraeli miniszterelnök egy orvosi kannabiszt gyártó cég elnöke lett

Ehud Barak, aki 2007 és 2013 között védelmi miniszter is volt, a fizetésen kívül 5 százalékos részvényopciót is kap a munkájáért.

Herczeg Márk
Egészségügy

A magyar kamaszlányoknál már csak a walesiek és a dánok között volt már több részeg

A magyar fiúk közül pedig minden más európai nemzet fiataljainál többen voltak már legalább háromszor részegek.

Király András
Egészségügy

Két új egri óvodát ígértek, egy se készült el, de így is lebontanák a meglévő Zöld Liget óvodát

Két éve jelentették be, hogy 400-400 millió forintnyi uniós támogatásból két új óvodát is kap a város, de még csak el se kezdték ezeket építeni. Így lehet, hogy a lebontandó óvodába járó gyerekeket szétszórnák.

Herczeg Márk
Egészségügy

Vidéki mentősök dolgoznak a budapesti forgalomban a munkaerőhiány miatt

Számukra is rendkívül megterhelőek a fővárosban töltött munkanapok. Mivel nem ismerik a várost, általában GPS-szel közlekednek.

Boros Juli
Egészségügy

Több ezret kell fizetnie annak Edelényben, aki indokolatlanul hívja az ügyeletet

Akár négyezer forintot is elkérhetnek attól, aki az orvos szerint csak „kényelmi szempontból” veszi igénybe az ügyelet szolgáltatásait.

Boros Juli
Egészségügy

Állam: Túl sok pénzt akartak az ajkai orvosok

Kiadtak egy közleményt arról, hogy azért mentek el mind, mert túl sokat követeltek.

Magyari Péter
Egészségügy

Tömeges megbetegedések miatt korlátozni kellett a vízhasználatot két hevesi faluban

Még nem biztos, hogy a közös a forráskút okozta a hányós, hasmenéses, lázas panaszokat, de azért figyelmeztették a helyieket.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

Magyar Narancs: az összes orvos felmondott az ajkai intenzív osztályon

Nem sokkal azután, hogy az összes ápoló is felmondott.

Urfi Péter
Egészségügy

Az államtitkár szerint "a magyar kormány számára fontos, hogy mindenki egyformán hozzáférhessen az egészségügyi szolgáltatásokhoz"

Nagy Anikó a WHO európai regionális bizottságának ülésén nem tudott jobbat mondani mint a mindennapos testnevelés, és az oltási rendszer egyedülállósága.

Botos Tamás
Egészségügy

Nem kaptak kedvezményes jegyet a fogyatékkal élők a Veszprémi Állatkertben

A pénztárnál közölték a csoporttal, hogy hiába van hatósági igazolványuk, azzal nem jogosultak az olcsóbb jegyre, csak ha valamelyik szervezet tagjai.

Herczeg Márk
Egészségügy

Kivonják a forgalomból az összes Calcium-Sandoz pezsgőtablettát

Ólomszennyezettség miatt.

Herczeg Márk
Egészségügy

Verekedés tört ki a kalocsai kórházban, miután egy nő megátkozta a másik családját

Repülő reklámtábla, szétharapott ujjperc, karmolások.

Rényi Pál Dániel
Egészségügy

Európában sehol nem gyilkosak annyira a krónikus betegségek, mint Észak-Magyarországon

Az Eurostat friss adatai rémisztő képet mutatnak a magyarországi halálozási rátákról.

Horváth Bence
Egészségügy