669 nap után kerülhet sorra, aki szívbillentyű-beültetésre vár. Ráadásul nyárhoz képest még nőtt is a várakozási idő.
A kiemelt szolgáltatás a 2010 előtti ciklusban megszűnt, az Orbán-kormány 2011-ben állította vissza, és a jelek szerint nem mond le róla.
A rendelkezésre álló adatok alapján nincs összefüggés a beteg halála és a GOKI-ban a szívsebészeti osztály vezetőjének távozása között – áll az NNK közleményében.
Két vizsgálat is erre a következtetésre jutott.
A kirúgásának semmi köze a betege halálához. A kórháznak ugyan van jogi felelőssége, de az orvos szakmai felelőssége nagyobb.
Majd Szarvas Gábor szintidőn belül teljesítette a maratont is.
A Másállapotot a szülészetben mozgalom tüntetést is szervez, hogy minden kórházban legyenek meg a méltó szülés feltételei.
A Népszavának nyilatkozó Székely László szerint olyan etikai eljárásban küldték el, amiről nem készült jegyzőkönyv. Részletesen elmesélte azt a műtétet is, amire hivatkozva elbocsátották.
Közben a kórház azzal védekezik, hogy nem tudott a betegről, aki csütörtökön meghalt.
A legújabb történetben a kirúgott szívsebész illegálisan rendelt 6.5 milliós érprotézist a betegének.
Pedig a kórház tegnap még azt mondta: nem volt és nem is lehetett tudomásuk a betegről.
Fábián Károly az egészségügyi fejlesztésekért felel majd.
Közleményük szerint egyetlen programozott műtét sem maradt el náluk.
Nagy mennyiségben vény nélkül adtak ki a betegeknek fájdalom- és gyulladáscsökkentő gyógyszereket, antibiotikumokat, szteroidos gyulladáscsökkentő injekciókat és altatókat.
A férfi 55 éves volt.