Nem sokkal, de ilyen sem történt eddig.
A Szent László kórház infektológus főorvosa igen érdekes interjút adott az eddigi koronavírusos tapasztalatokról.
A határok lezárása miatt nem tudtak visszamenni, és egyből több ezer idős és beteg maradt otthoni ellátás nélkül.
Elég az adategyeztetés 1,5 méteres távolságból.
Ez a magyarországi igazolt koronavírusos fertőzöttek 12,5 százaléka.
A nő nem szólt a kollégáinak, de ugyanúgy bejárt dolgozni.
Remélik, hogy két hét múlva kinyithatnak újra.
Hattal emelkedett a halálos áldozatok száma.
Hány fertőzött lehet? Hány embert ölt meg ténylegesen a koronavírus? Hogyan kell értelmezni az előrejelzéseket?
Már-már úgy tűnt, hogy remekül megúszták, de újra emelkedett a fertőzöttek száma, így a gazdaságát eddig le nem állító városállam is kőkemény lépéseket jelentett be.
Hiába jelent meg a fertőzés öt héttel korábban Kaliforniában, mint New Yorkban, mégis az utóbbiban haltak meg sokkal többen. És nem csak azért, mert sűrűbben vannak a házak.
Helikopterrel szállították Magyarországra.
Hiába a látogatási tilalom, megjelent a vírus.
Semmi köze nem volt a koronavírushoz, rémhírterjesztéstől tartanak.
A mentők közben annyit dolgoznak, mint egy zsúfolt nyári napon.