Kína bírálta ezt a lépést, mondván, Amerika utasításait követik.
A megelőzésképp is végzett munkák mellett önkormányzatok maszkokkal is ellátják az ott élőket.
De a kapacitás felét is csak ritkán közelítjük meg. A több országban már megkezdett tömeges szűrésről pedig azt mondta Müller Cecília, hogy a járvány után lesz aktuális.
Az MTVA-ban megkezdték az érintett kontaktkutatását, szigorították az óvintézkedéseket, levelet írtak az alkalmazottaknak.
A dolgozókat letesztelik, az új ügyeletes intézmény pedig a Páskom Tagóvoda.
A WFP szerint a világjárvány miatt bibliai méretű éhínségekkel szembesülhetnek három tucat országban néhány hónapon belül, ha most nem kezdik el biztosítani az anyagi forrásokat és a kereskedelem zavartalanságát.
Az újrafertőződésekről szóló nemzetközi hírek inkább tesztelési hibákból eredhetnek - állítja a szakértő.
Az Oxfordi Egyetem fejlesztette ki a vakcinát, csütörtöktől kezdik kipróbálni önkéntes jelentkezőkön.
A külügyminiszter elárulta, hogy „ilyen kérdésekről nem nagyon beszéltünk”.
A parlament tisztán gazdasági megfontolásokból hozta a döntését, a képviselőknek erkölcsi és társadalmi fenntartásai is vannak.
„A feleségemmel együtt a természetes gyógyulást támogatjuk” – mondta a szerb teniszsztár.
Kötelező lesz a kendő, a sál vagy a maszk viselése.
Négy igazolást tettek ki a weboldalra, egyik sem igazol semmit. A kormányzat pedig nem árulja el, hogy ellenőrizték-e a terméket.
18 516 halálesetet jelentettek, 7996-tal többet, mint ahány az 5 éves statisztikai átlag alapján az évnek ebben a szakaszában várható lett volna.
Nem elég csak nézni a járványt, ki is kell nézni valahogy!