B. Nagy László a Magyar Hangnak mondta el, hogy miért vett részt a hétfői ülésen.
Mert kiderült, hogy együtt koszorúzott a Szegedi Tudományegyetem koronavírus-fertőzött rektorával.
De így is 6077-re nőtt a Covid-19 betegség halálos áldozatainak a száma.
Napokon belül akut betegellátási központok állhatnak fel országszerte, háziorvosi és házi gyermekorvosi praxisok, ügyeletek összevonásával. A cél a légúti panaszokkal érkező betegek elkülönítése minden más pácienstől.
„A rendkívüli helyzetben elszaporodóban vannak azok a cselekmények, melyek hátrányosan érintik a városban tanuló külföldi diákokat. Különösen igaz ez a távol-keleti hallgatókra még akkor is, ha évek óta nyugat-európai országokban élnek.”
A szakszervezetek szerdára országos sztrájkot hirdettek.
B. Nagy László nemrégiben együtt koszorúzott a koronavírusos szegedi rektorral. Vasárnap azt mondta, hogy önkéntes házi karanténban van. Hétfőn aztán elutazott Budapestre, és beült a parlamentbe. Igaz, felvett egy maszkot.
Az országban vasárnapig 624 fertőzöttet és 17 halálesetet regisztráltak.
Ausztriából tért haza, majd március 8. és 18. között dolgozott, a járóbeteg-rendelőben is vizsgált betegeket.
Hatványozott növekedésnek nézünk elébe.
"Olyan nehéz időszak lesz, hogy mindenkitől erőfeszítésre lesz szükség."
A pap és a hívei is hazudtak, de azonnal lebuktak. A püspökség szóvivője meglepő módon az engedetlen híveket hibáztatta.
Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a közeljövőben újabb orvosi eszközöket tartalmazó szállítmány is érkezik majd Magyarországra.
A görögök nem szórakoznak: múlt csütörtök óta 233 embert vettek őrizetbe a vírusszabályok megsértése miatt.
És vannak, akik attól tartanak, hogy ez az arány hamarosan romlani fog.