A szlovák külügyminiszter hálásan megköszönte Szijjártó Péternek, hogy a kért 50 helyett 200 magyar megy nekik segíteni.
Egy hete jelentkeztek nála a tünetek, eddig otthon ápolták.
Egyiküknél nem tudni ismert alapbetegségről sem.
És nagyon fontos a maszkviselés is.
A falu polgármesterét még arról sem tájékoztatják, hogy hány fertőzött van a településén.
Kübekházán a plébános is pozitív.
Hiába próbálkoznak, egyelőre nem tudnak influenza elleni vakcinát szerezni a gyógyszer-nagykereskedők. Minden ország védi a saját készleteit.
Az orvosok többsége elutasítja az új törvényt, de az Emmi nem tart attól, hogy elhagynák a pályát.
A leghosszabb ideig kórházban ápolt személy két hónapot töltött egészségügyi intézményben.
Ezt a beavatkozást mutatják be egy próbababán a szlovákiai egészségügyi minisztérium videójában.
A tisztifőorvos szerint a tesztkapacitásnak pedig nincs határa.
A nyugat-európai államok azonban Magyarországhoz hasonlóan inkább ódzkodnak a digitális oktatástól.
Szakértők szerint jobb felkészülni rá.
40 százalékuk akár a közegészségügyet is elhagyná, ha a kormány nem változtatna az új jogviszony jelenlegi feltételein.
A jövő hét elejétől már fogadnak betegeket.