Egészségügy

A nyíregyházi kórházban annyi a koronavírusos, hogy az intenzív osztály vezetője szerint nem tudják az elvárt, magas színvonalú ellátást biztosítani

Normál körülmények között sok beteg élete menthető lenne az intenzíven.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Nyugdíjasokat toboroznak, hogy teszteljenek koronavírus-gyanús embereket

A legveszélyeztetettebb korosztálynak a legjobb védőfelszerelést ígérik és óránként 1500 forintos bért.

Herczeg Márk
Egészségügy

A Jahn Ferenc járványkórház az önkormányzattól kér pénzt defibrillátorra

Az eszközbeszerzési keretük már az év első felében kimerült, kéne 15,5 millió forint életmentő eszközökre.

Herczeg Márk
Egészségügy

Egy német gyógyszergyártól is berendelt 405 millió koronavakcinát az EU

A közösségnek ezzel kb. 2 milliárd dózis oltóanyaga lesz.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

A WHO vizsgálja a koronavírus olaszországi megjelenését

Az Egészségügyi Világszervezet kapcsolatba lép annak az olasz tanulmánynak a szerzőivel, ami szerint a SARS-Cov-2 már 2019 szeptemberében jelent volt Olaszországban.

Herczeg Márk
Egészségügy

Böjte Csaba is elkapta a koronavírust

Azt írta: „nem csak a külvilágban, de már az én szervezetemben is konfliktus, háború zajlik!”

Herczeg Márk
vallás

A Moderna koronavakcinája akár 30 napig is elvan egy sima hűtőben

Az oltásnak sokkal jobbak a szállítási és tárolási jellemzői, mint a Pfizer vakcinájának.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy zsadányi mentőápoló

Részleteket nem tudni az esetről.

Herczeg Márk
Egészségügy

Egy ír kutatás szerint a felgyógyult betegek fele még heteken át tartó fáradtságot érez a koronavírus után

Azoknál is jelentkezett, akiknek egyébként nem volt szükségük kórházi kezelésre.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

Merkely Bélának karanténba kell vonulnia

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

A járvány miatt nem fogad gyermekeket a mosonmagyaróvári kórház

Azt írják, a sürgősségi gyermekellátás is csak "rendkívül korlátozott mértékben" lehetséges.

Szász Zsófi
Egészségügy

Argentínában receptre ingyen járhat az orvosi marihuána

A kannabisz használatát széles körben legalizálták egy sor új, progresszív szabályozással.

Herczeg Márk
Egészségügy

Már több mint 3000 koronavírus-fertőzött halt meg Magyarországon

Az előző napi rekord után szombaton megint 107 ember halt meg.

Herczeg Márk
Egészségügy

A Pfizer Covid-vakcináját tesztelő önkéntesek „súlyos másnaposságra” panaszkodtak

Egyéb mellékhatások: fejfájás, izomfájdalom, láz.

Herczeg Márk
Egészségügy

Botka: Több ezer fertőzött és több mint 200 kórházi kezelést igénylő koronavírusos beteg van Szegeden

Közel félezer egyetemista jelentkezett eddig önkéntesnek a városban.

Botos Tamás
Egészségügy