Már tesztelik az mRNS-alapú vakcinát.
Az RTL Híradónak egy nő azt állította, hogy a veszélyeztetett terhes menyét küldték el múlt szombat éjjel a mátészalkai kórházból.
3,5 milliárdot idén, 8,7 milliárd forintot 2022-ben kapnak meg a kórházak.
Tavaly, 42 évesen állapítottak meg nála korai demenciát. Még a 2003-as vb-győzelemből is csak homályosan tud felidézni pillanatokat, és a mentális állapotának megromlásáért egyértelműen a rögbit tette felelőssé.
Az idén elmaradó autómentes napon tiltakoztak, és a kormánytól komolyabb fellépést, míg az ellenzéki miniszterelnök-jelöltektől ambiciózusabb vállalásokat várnak.
Levelükben felhívták a figyelmet az aggasztó öngyilkossági mutatókra.
Az OMSZ szerint a testkamerák „nemcsak a mentődolgozók védelmét szolgálják majd, hanem a helyszíni betegellátás biztonságát is növelhetik”.
Szinte kizárólag a férfiaknál.
A krími-kongói vérzéses lázat is okozó kullancs után az Ökológiai Kutatóközpont indított lakossági hajtóvadászatot.
Rendszeresen kerülnek elő olyan történetek, amikor a főorvos vagy főnővér havonta szed pénzt illegálisan a hozzátartozókról a kórházak krónikus osztályain. Ezek az osztályok a korrupció melegágyává váltak, emögött pedig egy több sebből vérző, munkaerőhiánnyal küzdő rendszer áll: az idősellátás.
A vidéki kórházak egyes szakrendelései teljesen kiürültek. A területi rendszer miatt más városba nem lehet küldeni a beteget. Ez emberek életébe kerül.
A kislányok a fejük hátsó részénél voltak összenőve, most látják egymást először.
Ayse Karatay 3 hétig volt intenzíven, de olyan jól van már, hogy áttették egy normál osztályra.
Az ügyeleti díjrendszer átalakításával és extra finanszírozással kurtítaná ezeket a NEAK.
Így lehet megúszni, ha felelős vagy 200 ezer ember haláláért.