Egészségügy

Szlovákiában is megjelent a koronavírus új törzse

A nagymihályi járásban találták az új változatot.

Uj Péter
Egészségügy

A Pfizer/BioNTech szerint nincs bizonyíték a vakcina hatékonyságára, ha a második adagot túl későn adják be

A vakcina hatékonysága olyan kutatáson alapul, aminél a két adagot 19 és 42 nap közötti intervallumban adták be, a teljes védelem a második oltás után 7 nappal következik be.

Herczeg Márk
járvány

Pumpedisztán: Szlovéniában újra lehet gyúrni

Szomszédainknál szigorú feltételek mellett kinyithatnak az edzőtermek és az uszodák.

Herczeg Márk
külföld

Tömegrendezvényt szervezett Bicske fideszes polgármestere január 2-án a városháza elé, gyerekkórussal

Bálint Istvánné a vonatkozó kormányrendelettel dacolva szervezett politikai rendezvényt évértékelő beszéddel, meleg italokkal és gyerekekkel.

Szily László
Egészségügy

Addig nem lazítanak a korlátozásokon, míg be nem fut elegendő vakcina

Erről Orbán miniszterelnök beszélt a Kossuth Rádióban. Szerinte kivédtük a második hullámot.

Szily László
Egészségügy

A gyógyszerészeket is előbb beoltják az időseknél egy most publikált oltási terv szerint

De a zavaros szöveg több helyen ellentmondásokat tartalmaz.

Szily László
Egészségügy

Koronavírussal kórházba került a 87 éves Larry King

Egy hete kezelik.

Szily László
Egészségügy

A tesztek során placebóval beoltott jelentkezők is megkapják a Pfizer-BioNTech-vakcinát

Az amerikai gyógyszerfelügyelet nem örül a kontrollcsoport szétszedésének.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Már egymillió embert oltottak be Nagy-Britanniában

Most új oltási tervre térnek át, hogy minél hamarabb beadhassák mindenkinek az első dózist.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

A veszélyhelyzetre hivatkozva központosítja a fővárosi és Pest megyei kórházak irányítását a kormány

Városi kórházként megyei rangú fővárosi centrumkórházak alá rendelik szinte mindegyik érintett állami intézményt.

Neuberger Eszter
Egészségügy

Argentínában legalizálhatják az abortuszt

Az első nagy latin-amerikai ország, ahol legális lehet az abortusz.

Herczeg Márk
külföld

Bármilyen orvosi szakvizsgával lehet valaki háziorvos

Januártól akár sebészek és urológusok is vehetnek praxist.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Szlávik: Szerencsés esetben nyáron fellélegezhetünk

A főorvos arra kéri az embereket, bízzanak a vakcinákban. A védőoltás azonban nem jelenti azt, hogy a vírus végleg eltűnik, valószínűleg még évekig velünk marad, és kisebb járványokat is okozhat.

Uj Péter
Egészségügy

Egy fuvarozásra alapított cégnek fizetett a legtöbbet a külügy a lélegeztetőgépek beüzemeléséért

A gépek nagyobb része mégsem a kórházakba, hanem a raktárakba került.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

Szívmasszázst adott a kiselefántnak a thai mentős, túlélte

Elütötte egy motoros, Mana Srivate mentős meg automatikusan úgy kezdte újraéleszteni, mint egy embert. A végén olyan történt, mint pályafutása alatt sohasem.

Szily László
Egészségügy