Hivatalosan személyes okokból. Lemondott a cég egy másik topmenedzsere is. A sajtó gyanúsnak tartja, hogy ketten egyszerre távoznak, ugyanarra hivatkozva.
A görög miniszterelnök ma elsőként nyíltan kimondta: egységes európai vírusútlevélre, vagyis oltási igazolásra lenne szükség. Az ötlet sokakat vonz, de van jó pár komoly buktatója is. Ez lehet Európa egyik legnagyobb témája 2021-ben.
Addig csak felvilágosítanak.
A klinikai oktatásban résztvevő hallgatóknak is tesztelniük kell, de nekik csak heti egyszer.
A DK egészségpolitikusa szerint július-augusztusra lesz az országban annyi védőoltás, hogy a lakosság 60-70 százalékát át tudjuk oltani.
Előfordul, hogy a nőket az osztály orvosi és szakdolgozói plénuma előtt nyilvánosan vizsgálják, amire a folyosón bugyi nélkül kell várakozniuk.
A II., a III. és a XV. kerület is több milliárdos támogatástól esett el.
A miniszterelnök a tavalyi legutolsó határozatával visszavonta a tervezett Lelki Egészségközpont teljes támogatását.
Az orvosi kamarának küldött beszámolók szerint az oltóhelyek először a saját dolgozóikat oltják, egyáltalán nem érvényesül a vírusnak való kitettségen alapuló fontossági sorrend.
Az ország lakosságának veszélyeztetett része január végén, a többiek márciusig meg is kaphatják a védettséget jelentő második oltást. Mert jó az egészségügyi rendszerük, és főleg mert Netanjahu márciusban ismét választást akar nyerni.
Bálint Istvánné nyíltan meghirdette a tiltásokkal dacoló eseményt, hogy elmondhassa az évértékelőjét. Két eljárás is indult emiatt.
A klinika dolgozói döntöttek így.
A nagymihályi járásban találták az új változatot.
A vakcina hatékonysága olyan kutatáson alapul, aminél a két adagot 19 és 42 nap közötti intervallumban adták be, a teljes védelem a második oltás után 7 nappal következik be.
Szomszédainknál szigorú feltételek mellett kinyithatnak az edzőtermek és az uszodák.