Tömegnyomorról, sorbanállásról, szervezetlenségről és fertőzésveszélyről számoltak be az elit budapesti kórházban beoltott olvasóink.
Az ATV azt írja, nem tudni, miben egyeztek meg végül.
Kelet-Magyarországon nem lesz baleseti ellátás, ha ez a törvény így marad.
Két kifogásuk is van.
Nagyon elesetten, csillapíthatatlan lázzal került a Semmelweis Egyetem klinikájára, de sikerült megelőzni a szervi károsodást, és hogy visszakerüljön az intenzív osztályra.
A Pest megyei kormányhivatal küldött erről emailt.
Egy brit kutatás szerint.
10 fok, kabátban dolgozó orvosok. De csak évi egyszer!
A minisztérium már dolgozik az életmentő génterápiára jogosult betegcsoport meghatározásán.
Korábban 44. most legalább 201 nap, mire sorra kerül valaki.
Három együttműködési formából választhatnak, a kimaradók járnak a legrosszabbul.
Az USA-ban és Európában 10 halálesetből több mint egyet a légszennyezettség okoz, Ázsiában viszont minden 3. halálesetet. Többen halnak meg így, mint dohányzás miatt és maláriában együtt.
Az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap reméli, gyorsan átnézik, és „politikai érveket nem fognak alkalmazni ebben az eljárásban”.
Nincs erre jobb szövegük.
A külügyminiszter szerint nem szabad elfelejteni, hogy a korábban Nyugaton lesajnált orosz vagy kínai oltóanyagok kapcsán ma már Nyugat-Európában is egyre inkább támogató, de legalábbis várakozó álláspontot foglalnak el.