Nyugi, nincs para, nem ebolás.
A vírus felfedezője sem gondolta soha, hogy egy ilyen járvány felütheti a fejét. Ami most Nyugat-Afrikában történik, arra senki nem volt felkészülve.
378 gyógyszer drágább, 396 olcsóbb lesz október 1-től.
Mert helyettese is meghalt ebolában. Az országot sújtja leginkább a vírus.
Az amerikai járványügyi hivatal pedig millió fertőzöttet vizionál januárra.
Ha engedjük, hogy hülyeségek rendszeresen felkúrjanak, na annak nem lesz jó vége.
Egy VIII. kerületi építészmérnök diplomamunkája. Ezeket a terveket nehéz az elmúlt egy év történéseitől függetlenül nézni. Éveken át a Kék Pont Alapítvány működtetett tűcsereprogramot a Lujza és a Magdolna utca sarkán, idén augusztus végén viszont úgy döntöttek, hogy befejezik a munkájukat, azóta sem csituló vihart kavarva ezzel.
A védelmi miniszter szerint a hadsereg kapacitását sokszor alábecsülik.
Most Kocsis Máté támadt a TASZ-ra. A jelek szerint a Magyar Nemzet sugalmazása miatt.
Csak a héten 700 új esetet regisztráltak. Továbbra sem látni, hogy lehet vége a járványnak.
A rejtélyes betegség diagnosztizálása óta a legkomolyabb áttörést érhették most el amerikai kutatók. A genetikai okot eddig is sejtették, most kiderült, hogy egyszerre több is van
Teljes tévúton jár a magyar drog és alkoholpolitika. Demetrovics Zsolttal, az ELTE addiktológus professzorával a fű legalizálásáról, a Nemzeti Italboltokról és a szabad pálinkafőzésről beszélgettünk.
A hülyeség nem pénz kérdése, de úgy látszik, a gazdag hollywoodi szülők jól bevásároltak.