Nehéz eltalálni, hogy mikortól fertőző, egy már fertőzött beteg. A múlt héten Texasban elhunyt ebolás beteget kezelő mindkét nővér elkapta a kórt, egyikük ráadásul több ezer kilométert repült is a hétvégén.
A krokodil első magyarországi áldozatáról számolt be a Blikk.
Szeptemberben az ENSZ egymilliárd dolláros alapot kért a világ országaitól. Százezer jött csak össze. A kért összeg tízezrede csupán.
A BBC szerint ez most a legvitatottabb téma az interneten.
A nyugat-afrikai ország kormánya közzétette, milyen felszerelésekből van hiány. Ezek alapján nem sok jóra számítanak.
Az alkoholfogyasztást élvezetesnek bemutató tárgyakat sem lehet majd árulni.
Az amerikai reptéren felbukkanó alak igazi találgatáshurrikánt indított el.
A járványügyi hatóságok most mind a 132 utast és a személyzetet megfigyelés alá helyezték. Az ápolónőnek hétfőn még nem voltak panaszai, a betegség tünetei másnap jelentkeztek nála, tehát elviekben igen kicsi az esélye, hogy bárkit megfertőzött volna a gépen.
A szinte teljesen ismeretlen hirperc.net dobta be a pécsi fertőzés gyanúját. Most megijedhettek, elővették a klasszikus Szanyi Tibor-védekezést.
A WHO pedig heti tízezer új fertőzöttel riogat, ha nem sikerül valamit nagyon gyorsan tenni.
Ez negyedannyi, mint amennyiért földet vett Hawaiin.
Így kompenzálja őket az orvosi látogatásokért.
Nigériáról hamarosan hivatalosan is kimondhatják, hogy ebolamentes, Sierra Leonénak pedig van olyan tartománya, ahol eddig egyetlen egy megbetegedés sem volt. Gyorsaságra, kreatív megoldásokra és pénzre volt csak szükség. A helyi kuruzslókat például a legegyszerűbb lefizetni, hogy ne kezeljenek senkit.