Falus András Széchenyi-díjas akadémikus, a SOTE Genetikai Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója szerint Magyarországon bőven van kapacitás sokkal több teszt elvégzésére, és létfontosságú lenne, hogy az ország éljen ezekkel a lehetőségekkel. "Ez abszolút vészhelyzet" - mondta.
Az operatív törzs napi tájékoztatóján próbáltunk válaszokat szerezni.
A kamara elnöksége 11 pontos javaslatcsomagot hozott nyilvánosságra. Több kérdésben is nagyon mást szeretnének, mint ahogy a kormány eddig eljárt a járvány kezelésénél.
Csak pár nagyon fontos üzlettípus működhetne tovább az eddigi rend szerint.
A 75 éves férfit koronavírus-fertőzés gyanújával és tüdőgyulladással szállították a Dél-Pesti Centrumkórházba.
„Sok barátomnak említettem ezt már hetekkel ezelőtt, de még számomra is nehéz volt felfogni, hogy ez pontosan mit jelent. Most már kezdjük látni – nehéz két hónap lesz, és a java még hátra van” – írja a hálózatkutató.
Mivel kiderült, hogy kezet fogott egy koronavírusos marokkói miniszterrel.
Nem biztos, hogy ez volt az év ötlete.
Derült ki vasárnap délután.
Spanyolországban, Franciaországban és Csehországban is szigorító intézkedéseket hoztak.
Orbán és Vučić könyökpacsival búcsúzott el egymástól Belgrádban.
Az autókban maximum 2 utas közlekedése ajánlott, és csak a legszükségesebb esetben szabad igénybe venni a közösségi közlekedést, akkor is állandó utaskártyával, és nem készpénzzel fizetve. Elhalasztották a Netanjahu-pert is.
Egy helyi újság február 9-i és március 13-i számát hasonlítják össze egy videón.
A mintavételek száma 1236-nál tart.