A Magyar Orvosi Kamata arra kérte a kormányt, tegyen erőfeszítéseket az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni fertőzésvédelmét biztosító eszközök beszerzéséért. Az Emmi szerint ez minősíthetetlen.
Ezekből azok kaphatnak, ahol koronavírusos beteget kezelnek. Az orvosi kamara szerint a sima sebészmaszk kevés.
Szakértők hetek óta ezt mondták, most már az Egészségügyi Világszervezet is beletörődött ebbe.
Ezt kéri a miniszterelnök-helyettes koronavírus-járvány idején.
A tilalmat megszegővel szemben 1 milliótól akár 1 milliárd forintig terjedő bírságot szabhatnak ki.
A koronavírus köztünk él, sok helyen már alapvető tartozék az arcmaszk, a gumikesztyű és a fertőtlenítőszer.
Országosan csökkent az elmúlt két hétben az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók becsült száma.
A rendszerváltás óta most először fordul elő, hogy a rendkívüli jogrend lép életbe.
Nincs többé elsőajtós felszállás és felkészültek a budapesti mozik, színházak működésének felfüggesztésére is.
Rendkívüli jogrend léphet életbe Magyarországon, és betiltanák a száz főnél nagyobb beltéri rendezvényeket is.
Ezernél több lett a koronavírusos az Egyesült Államokban, és már Törökországban is megvan az első fertőzött.
Nincs veszély az MTVA-nál.
Állítólag a belügyminiszter javasolta.
Az eredeti cél eddig az volt, hogy ne menjenek a háziorvosi rendelőbe a potenciális koronások, hogy ezzel óvják az orvosokat és a többi beteget.
A közmédia szerint a 2200 ott dolgozó védelme miatt döntött így az üzemorvos.