Egészségügy

Őrület: a moszkvai polgármester a vidéki telekre utazást javasolta a többmillió 65 éven felülinek

Miközben épp bejelentette az idősekre vonatkozó új korlátozásokat. Ez a vírus terjesztésének az egyik legtutibb módja, ami ellen szerte a világon harcolnak, a Balatontól a skót felföldig.

Szily László
Egészségügy

Hivatalosan már 167 fertőzött van Magyarországon

A hivatalos statisztikák szerint Magyarországon eddig hét halálos áldozata van a járványnak, vagyis a hivatalos adatok alapján Magyarországon 4,19 százalék a betegség halálozási rátája.

Király András
Egészségügy

Megérkezett az első, orvosi eszközöket szállító gép Kínából

30050 védőruhával és 82000 "orvosi maszkkal" érkezett meg a gép.

Király András
Egészségügy

"Én most ijesztgetés-párti vagyok"

Dr. Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára a kijárási tilalmat se tartaná túlzásnak a járvány megfékezésére, különben a végén még Magyarországon is aszerint kell porciózni az ellátást, hogy kinek van nagyobb esélye a túlélésre.

Király András
Egészségügy

Remek válogatás készült a polgárok hülyeségén totál kiborult olasz kormányzók és polgármesterek nyilvános idegrohamaiból

Holnap elkaplak, nem fogsz a városomban flangálni! Hova a faszba mennek maguk a prosztatagyulladásos kutyáikkal? Az olasz politikusok nehezen tűrik a karatént megszegők ostobaságát, aminek hangot is adnak a kamerák előtt is.

Szily László
Egészségügy

A térségben nálunk a legmagasabb a koronavírussal fertőzöttek halálozási aránya

Hiába kevés a regisztrált fertőzött, magas az áldozatok száma.

Haszán Zoltán
Egészségügy

Itthon is elkezdték az ablakból megtapsolni az egészségügyi dolgozókat esténként

„Ti vagytok a hőseink!”

Urfi Péter
Egészségügy

„Veszélybe került a betegek ellátása” - Vizsgálat indul a koronavírusos szegedi rektor ügyében

A megyei orvosi kamara elnöke azt is hangsúlyozta, hogy „nem célravezető, ha az érdemi kérdésektől dührohamot kap az államtitkár”.

Urfi Péter
Egészségügy

Talán elkezdtek hatni az olaszországi intézkedések

Korai lenne elkiabálni, de a szombati drámai adatokhoz képest kevesebben haltak meg és a fertőzés terjedésének az üteme is csökkent.

Haszán Zoltán
Egészségügy

Karanténba került a sepsiszentgyörgyi kórház nőgyógyászati és újszülött osztálya

Pozitív lett egy orvos tesztje, aki Ausztriában síelt. Senki nem mehet ki egyelőre.

Urfi Péter
Egészségügy

„Ha megtudom, hogy valaki szeretne érettségi partit szervezni, lángszóróval küldjük a csendőrséget”

Egy szarvasi származású férfi megírta a szarvasiaknak, milyen az élet a vesztegzár alatt Olaszországban és hogy miért „felelőtlen és életveszélyes” kimenni a szarvasi piacra. Felidézte a tartományi kormányzó nyílt levelét, a posztnak hatalmas hatása lett.

Szily László
Egészségügy

Koronainfó: Nincs Magyarországon olyan gócpont, ami indokolná a kijárás korlátozását

A László Kórházban intenzíven lévő koronás betegek átlagéletkora 66 év, az elhunytaké 69.

Haszán Zoltán
Egészségügy

Ezekkel a plakátokkal figyelmeztetné a kormány az időseket, hogy maradjanak otthon

Mindenkit arra kérnek, hogy ragasztgassák ki a felhívást jól látható helyekre.

Urfi Péter
Egészségügy

A szerb elnökkel találkozott Orbán

Összehangolták a koronavírus-járvány elleni fellépést.

Tbg
Egészségügy

A szegedi rektor megerősítette, hogy koronavírusos

Az orvos elismerte, hogy hazatérése után nem vonult karanténba, de szerinte „kizárt”, hogy akármelyik pácienst fertőzésveszélynek tette volna ki.

Urfi Péter
Egészségügy