Egészségügy

Ezért a szelfiért büntették meg 3500 dollárra a chilei köztársasági elnököt

Nem a nő fejdísze miatt, hanem mert nem viseltek maszkot.

Szily László
Egészségügy

Óriási, ezerágyas pszichiátriát akar létrehozni a kormány

A szakmai testületek úgy tudják, több pszichiátriai, addiktológiai és neurológiai intézetet is össze akar vonni a kormány, ez pedig szerintük nagyon rossz ötlet.

Csurgó Dénes
Egészségügy

Nem minden halál katasztrófa – mondta egy svájci politikus egy tévés vitában

Egy svájci orvos szerint embertelen egy idős embert mesterségesen lélegeztetni, mert az aligha fogja megmenteni az életét.

Mészáros Juli
Egészségügy

Nyílt levélben vár magyarázatot a mosonmagyaróvári polgármester, miért omlott össze az ellátás a helyi kórházban

A közösségi médiából tudta meg, hogy részben felfüggesztették az ellátást.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Szerződéssel tenné transzparensebbé az orvosfogadást az orvosi kamara, amíg teljesen felszívódik a választott orvosos szülés igénye

Januártól tilos lesz hálapénzt fizetni és elfogadni, de a választott orvossal szülés egy ideig még velünk maradhat, a társadalmi igény e téren még találkozik az szülész-nőgyógyászok anyagi érdekeivel. A K-Monitor és az EMMA Egyesület friss, nagyszabású szülésélmény-kutatása megmutatja, miért.

Neuberger Eszter
Egészségügy

Először nevezték meg a légszennyezettséget egy ember halálának okaként Nagy-Britanniában

A 9 éves Ella Kissi-Debrah 2013-ban halt meg Londonban, miután végzetes asztmarohamot kapott. 2018-ban derült ki, hogy veszélyes szintű volt a légszennyezettség azon a környéken, ahol éltek.

Herczeg Márk
Egészségügy

Érdekes új elmélet magyarázza a súlyos covidot

A szerveket baráti tűzzel támadó kósza autoantitestek akár a hosszú covidért is felelősek lehetnek.

Bede Márton
Egészségügy

Népszava: Januártól lecsapnak a hálapénzt elfogadó orvosokra

Nem várnak a szabályok betartatásával. Januártól egy év szabadságvesztést érhet a hálapénz.

plankog
Egészségügy

Németországban szerdától január 10-ig bezárják a legtöbb boltot

Merkel újabb szigorításokat jelentett be.

Herczeg Márk
járvány

Svédországban aggasztóan sok, Covid-betegekkel foglalkozó, egészségügyi dolgozó mond fel

A szakszervezet attól tart, nem lesz elég szakképzett ember, hogy el tudják látni az intenzív osztályon fekvő betegeket. Az is felmerült, hogy külföldre vihetnek betegeket.

Herczeg Márk
Egészségügy

Koronavírus: újabb 181 ember halt meg

Eddig a hivatalos adatok szerint 6965 halottja van a járványnak.

Herczeg Márk
Egészségügy

Visszahívtak két gyógyszert, miután összekeverték egy antidepresszáns és egy potenciazavart kezelő tabletta csomagolását

Mindkettő elég súlyos mellékhatásokat okozhat.

Mészáros Juli
Egészségügy

December 27-én elkezdődik az izraeliek tömeges oltása

Benjamin Netanjahu kormányfő azt mondta, az emberek bátorítására elsőként ő oltatja be magát.

Herczeg Márk
Egészségügy

WHO: A demencia bekerült a világ 10 leggyakoribb haláloka közé

Ha a többi halálok idén is olyan arányban követel életeket, mint tavaly, akkor a Covid-19 a 7. lehet a 2020-as listán.

Herczeg Márk
Egészségügy

„Megalázó” – így értékelte egy ápolónő az egészségügyi szakdolgozók fizetésemelését

Nőtt az ápolók fizetése, de ezzel együtt nőtt a feszültség is.

Mészáros Juli
Egészségügy