Bálint Istvánné a vonatkozó kormányrendelettel dacolva szervezett politikai rendezvényt évértékelő beszéddel, meleg italokkal és gyerekekkel.
Erről Orbán miniszterelnök beszélt a Kossuth Rádióban. Szerinte kivédtük a második hullámot.
De a zavaros szöveg több helyen ellentmondásokat tartalmaz.
Egy hete kezelik.
Az amerikai gyógyszerfelügyelet nem örül a kontrollcsoport szétszedésének.
Most új oltási tervre térnek át, hogy minél hamarabb beadhassák mindenkinek az első dózist.
Városi kórházként megyei rangú fővárosi centrumkórházak alá rendelik szinte mindegyik érintett állami intézményt.
Az első nagy latin-amerikai ország, ahol legális lehet az abortusz.
Januártól akár sebészek és urológusok is vehetnek praxist.
A főorvos arra kéri az embereket, bízzanak a vakcinákban. A védőoltás azonban nem jelenti azt, hogy a vírus végleg eltűnik, valószínűleg még évekig velünk marad, és kisebb járványokat is okozhat.
A gépek nagyobb része mégsem a kórházakba, hanem a raktárakba került.
Elütötte egy motoros, Mana Srivate mentős meg automatikusan úgy kezdte újraéleszteni, mint egy embert. A végén olyan történt, mint pályafutása alatt sohasem.
Több mint ötvenszer kért ki adatokat három hónap alatt.
Az új koronavírustörzs miatt Belgium a vasúti közlekedést is felfüggeszti az Egyesült Királysággal.
Boris Johnson miniszterelnök elmondta, hogy minderre egy új vírusmutáció miatt van szükség, ami hirtelen igen elterjedt és 70 százalékkal jobban fertőz. A következő órák kérdése csupán, hogy mikor indulnak meg tömegek Londonból és Délkelet-Angliából karácsonyozni.