Egészségügy

Nagy-Britanniában derül ki, okoz-e újabb hullámot az indiai variáns

A korábbiaknál is fertőzőbb vírusmutáció elkezdte kiszorítani a korábbi variánsokat a szigetországból. Pont akkor, amikor a britek mindent megnyitottak. Gyorsan kiderül, hogy az oltási program gyorsabb, vagy az ellene dolgozó vírus. És ez a versenyfutás Magyarországon is lejátszódhat.

Bede Márton
Egészségügy

A MOK elnöksége szerint az EMMI két munkanapos határideje jelzi az egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatos kérések komolytalanságát

Az orvosi kamara vezetése is úgy látja, hogy az egészségügy átalakítása nem halasztható tovább, de nagyon fontos lenne, ha ezt megfelelő szakmai és társadalmi konszenzuson alapulna.

Horváth Bence
Egészségügy

Tagadja az Emmi, hogy kórházak bezárását tervezik

A minisztérium szerint csak a tisztánlátás végett küldték ki a szokásos évi körlevelet. A kórházbezárás különben is Gyurcsány programja volt.

Kiss Imola
Egészségügy

Keddig várja a kormány a javaslatokat, hogy hány kórházat lehet bezárni az országban

Az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozatvezetőitől kedd 10 órára kéri az Emmi, hogy hány fekvő- és járóbetegellátó intézményre van szükség az országban. A szoros határidőért pedig Kásler Miklós tanácsadója elnézést kér.

Csurgó Dénes
Egészségügy

Gond van az EESZT rendszerével, a patikákban nem lehet kiváltani az e-recepteket

Elvileg országos hibáról van szó.

Mészáros Juli
Egészségügy

Mihez lehet kezdeni a vakcinafennsíkon?

Az oltási tervvel gyorsan haladó országok kezdenek elérni az oltásra fogékony felnőttek végéig. Vagy a gyerekeket kell beoltani minél gyorsabban, vagy okosan meggyőzni a hezitáló felnőtteket, hogy oltassák be magukat.

Bede Márton
Egészségügy

Az oltásszkeptikusoknak udvarol a DK erős embere

Az igazolvánnyal nem rendelkezőknek a helyzetük javítására az oltás beadatása helyett a polgári engedetlenséget javasolja Czeglédy Csaba. Dobrev Klára közben arra célozgatott, hogy a Sinopharm és a Szputnyik miatt halt meg nálunk annyi ember.

Szily László
Egészségügy

Azért volt véletlen, hogy hozzájárulást kértek a kórházi dolgozóktól, hogy lehallgathassák őket, mert valójában nem is kell a hozzájárulásuk

A Belügyminisztérium válasza szerint az új szolgálati jogviszonyról szóló törvényben benne van, hogy az egészségügyi dolgozók megbízhatósági vizsgálat alá vonhatók, nem kell ehhez hozzájáruló nyilatkozat.

Szász Zsófi
Egészségügy

Egy kanadai félszigeten már közel ötven embernél tapasztaltak egy rejtélyes, agyat érintő betegséget

Gyors fogyás, hallucinációk, izomsorvadás, memóriazavarok, beszédzavarok. A közelmúltban 48 különböző korú és nemű embernél diagnosztizáltak hasonló tüneteket. Egy közös van bennük: ugyanott élnek.

Mészáros Juli
Egészségügy

Egy rákos nőt hatszor vitt kórházba a mentő, de mindig hazaküldték azzal, hogy a covidosok miatt nincs hely

A család szomorú történetéről az elhunyt nő szintén krónikus beteg férje beszélt az RTL Híradónak.

Herczeg Márk
Egészségügy

Már a grafikonokon is látszik, hogy vártuk tárt karokkal a harmadik hullámot

A nyugat-európai adatok alapján úgy tűnt, 6-8 hét alatt lecsenghet nálunk is a harmadik járványhullám. Lassan 10 hete tart, és még messze a vége. Nagy kérdés, hogy a korai nyitás mennyivel nyújtja el.

Bede Márton
Egészségügy

A NAV 150 forintért árverezett olyan, problémás FFP2-es maszkokat, amilyeneket a KKM 509 forintért rendelt

De a Kínából rendelt maszkok még 75 forintos minimáláron sem kellettek senkinek.

Herczeg Márk
Egészségügy

Maradhat a helyén a Szabolcs utcai hajléktalankórház, amíg nincs más megoldás

A 24 úgy tudja, munkacsoport dolgozik azon, hogy a főváros csereingatlant adjon az államnak, és a választásokig biztos nem kell költöznie a pár éve felújított kórháznak.

Herczeg Márk
Budapest

A Magyar Orvosi Kamara elnökségének titkára szerint később kellene nyitni

Svéd Tamás szerint ahhoz, hogy visszakaphassuk a korábbi életünket, a védettek nagyobb aránya kellene.

Herczeg Márk
Egészségügy

Kásler: Hétfőtől újra lehet egynapos sebészeti ellátást végezni

Az Emmi szerint ezt az új fertőzöttek és a fertőzésgyanús esetek meg a kórházi ellátást igénylő betegek számának csökkenése teszi lehetővé.

Herczeg Márk
Egészségügy