Még az idén minden pénzügyi jogosítvány a megyei kórházakhoz és a centrumkórházakhoz kerül.
A kisvárosban nyílt titok volt, hogy fizetni kell a krónikus osztályon, ha valaki benn akarja tartani a hozzátartozóját.
A kormány azt ígéri, napokon belül elérhető lesz.
Az ENSZ-főtitkár szerint a nacionalizmus és a vakcinák felhalmozása mindannyiunkat veszélybe sodor.
A Kamara szerint ez kevés lesz ahhoz, hogy a pályán tartsák az embereket.
A kormány indoklása: „a védekezés már oltásalapú”.
Eldönthetik, hogy szükség van-e gyorstesztre a rendelőben, vagy PCR-re küldik a pácienst.
A neten rendelt vény nélküli termékeket eddig csomagküldő szolgálat szállította ki, a módosító szerint a jövőben már csak gyógyszerészek vihetnék házhoz.
Először a telepítésnél adódtak problémák, most meg kiegészítő berendezések hiányoznak.
A bank hitelkonstrukciót bemutató dokumentuma szerint azért adják a pénzt, mert pocsék az egészségügyi rendszer, elöregedett és beteges a lakosság, illetve az ország rosszul teljesít a járvány elleni küzdelemben.
Azonnali hatállyal vissza kellett térniük a külsős gyakorlatról.
A szervezet főtitkára történelmi pillanatnak nevezte az eseményt.
Egyszer minden pár elbeszélget arról, hogy ennyi gyerek elég. Sajnos a legjobb megoldásért Magyarországról külföldre kell utazni, majd fizetni néhány száz eurót.
Korábban csak 300-400 ember kiesésére számítottak az érdekképviseletek, így viszont ellátási gondok is kialakulhatnak.
Az indoklás szerint Karikó munkája kulcsfontosságú volt a Covid-19 elleni küzdelemben, az új oltási stratégiák kidolgozásában.