A helyi katolikus egyház próbálja lebeszélni a hívőket a véres önsanyargatásról, nem teljes sikerrel.
De a szlovákokat és a románokat is ugyanúgy szereti a pápa. Húsvéti interjújában a bíboros észrevételezi, hogy az igazán nagy háborúkban mostanában nem hallgatnak a Szentszékre.
A katolikus egyházfő légúti fertőzés miatt szorult kórházi kezelésre.
A pápa légúti fertőzés miatt került kórházba, de a magyar püspöki kar szerint nincs veszélyben a magyarországi látogatása.
A Vatikán közleménye szerint nem covidos.
A szakember sok szempontból nagyon elégedetlen volt a bizottság működését illetően.
Erősíti az áldozatok védelmét és kiterjeszti a büntetést az egyházi szervezeteket vezető világiakra.
Bár egy tanulmány szerint miután Franz-Josef Bode az egyházmegye élére került, javult a szexuális visszaélések kezelése, a kritikusok szerint továbbra is elkövető-orientált volt az egyház megközelítése.
Semjén Zsolt és Soltész Miklós kiáll a nagy és szent pápa mellett.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye imádkozik az okozott sebek mielőbbi gyógyulásáért.
Messzire helyezte az érintett papokat, nehogy botrány legyen.
A püspöki kar elnöke a 444-nek elmondta, hogy a katolikus egyházfő rövid látogatása során nyilván nem mindenre jut ideje.
Attila Pető gave truthful testimony that led to the removal of a priest who had previously abused at least 20 minors. Pető wanted to make sure that victims of clerical abuse were treated better in the future. Instead, the Catholic Church and the Hungarian justice system set out to punish him.
Azt pedig meg sem említették, hogy nem jószántából távozott, hanem a rendőrség buktatta le.
A magazin lapigazgatója szerint bár külföldön többet hallani egyházon belüli szexuális visszaélésekről, ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon kevesebb eset lenne.