Újabb egzotikus állatok érkeztek a Hatvanpuszta melletti területre.
A képet Hadházy Ákos publikálta.
Első, béranya által kihordott gyereke februárban született, időközben viszont a már Palácsik-Ráthonyi Tímea néven ismert celeb is terhes lett.
A nyár eddig Mészároséknál: a magánhelikoptert kicsit hanyagolva New Yorkból Nizzába repültek, ahol hetekig hajóztak Monaco és Saint Tropez között a Rose d'Orral, időnként pedig megtett a magánrepülő egy Nizza-Budapest-Nizza menetet.
Olvasónk az utcán, gyaloglás közben is elkapta őket.
Már jó ideje megosztja közéleti véleményét a Facebook-oldalán a debreceni milliárdos, Felföldi József, aki korábban Orbán Ráhelt és Magyar Pétert is betalálta.
Van egy cool haverod? Feltűnően jól áll neki az élet? Gondolkoztál már rajta, hogy miért olyan cool? Három egyetem kutatói több ezer ember bevonásával szegték meg a coolság első számú szabályát, miszerint nem magyarázhatod meg, mit jelent coolnak.
Légkondi és lift van, kilátás: utcai.
A négy alapítvány tevékenysége alapján Mészárosék elsősorban a rászorulókon próbálnak segíteni, betegségek elleni küzdelem, környezetvédelem vagy épp az állatvédelem nincs a listájukon. Saját bevallásuk szerint összesen közel 1,3 millióan részesültek tavaly a szervezetek közhasznú tevékenységéből.
Én is kérek olyat, amitől Horváth László tudatrablókat látott? Köszönöm, nem, nem lehet rosszabb egy fideszes bad tripnél.
És tényleg, de azt csak egy hangos kisebbség kiabálja, miközben a Fidelitas-sátor tele van ám a mellkasukra Orbánt tetkózó fiatalokkal.
A Plazában a napi szobaár 400 ezer és 1,7 millió forint között mozog, Kevin fagyikelyhe 500 dollár. Várkonyi most csak 590 eurós pamutpólót viselt.
Ha elfogadják a kérelmet, a jövőben csak Mészárosék használhatnák a kifejezést.
Szépen gyarapodik a közös vagyon.
Minden politikai jelentősége mellett a Pride megmaradt felszabadult, mosolygó, táncoló emberek boldog, színes forgatagának.