A helyiek szerint nem szokatlan, de nem is kellemes.
Figyelem: már az eredmény elolvasása is életveszélyt okozhat.
Luke Aikins 7,6 kilométer magasból egyesen beleugrott egy 30-szor 30 méteres hálóba. Csak úgy, bármi trükk nélkül. 50 százalék esélye volt, hogy túléli, ezt pedig a családja a helyszínen izgulta végig. Mégis minden igaz volt a James Bond-filmekben!
Ha van gyereke, örökké - na jó, legalább egy-két hétig - hálás lesz!
Tudják, hogy nyiltan ki kell beszélni a dolgokat, de ehhez kell egy ember, aki elfogultság nélkül végig tudja hallgatni őket.
Mi is lenne Észak-Kelet-Magyarországgal Tállai András nélkül!
Megtörtént, aminek nyilván meg kellett történnie: az Idióta Állatvédők Világszövetsége (PETA) fellépett a Pokemon Go ellen.
A szupermodell igent mondott, és ezt az Instagramon jelentette be.
A Pokémon Go Magyarországot sem kíméli. Európában alig három napja elérhető a játék, de már a magyarok is a mobiljukat bámulva sétálják a kilométereket.
Egy másodperc alatt gyorsít fel 200 km / órára.
Mit csinálsz, ha a férjed nem mehet el a nászútra? Például egy fantasztikus fotósorozatot, és most az egyszer még az is megbocsátható, ha azt mondod rá, hogy "kicsimmel".
Géppisztolyokkal hadonászó kosztümös törpék, pezsgőlocsolás, bikinis kurvák és Ace Hood, who the fuck is Jordan Belfort?
Pokémesterek a Balaton-parton, Dunakanyarban a Charmanderem hajtom.