ÉLET

Közel negyven magyarországi nagykövetség és kulturális intézet állt ki az LMBTI jogok mellett

Közös nyilatkozatban ünneplik a 25. Budapest Pride-ot.

Szurovecz Illés
ÉLET

Még 18 településen rossz a levegő a magas ózonkoncentráció miatt

Emiatt a krónikus légúti betegségben szenvedők légúti irritációt, légzési nehézséget, köhögést tapasztalhatnak.

Czinkóczi Sándor
ÉLET

Vannak, akiknek évente ez az egyetlen nap, amikor meg merik fogni a partnerük kezét nyilvános helyen

A felvonulás idén a járvány miatt elmarad, de így is sok programmal indul el a 25. Pride. Hogy mi szükség van még mindig erre a rendezvényre, és minden változott itthon 25 év alatt, arról a Budapest Pride két szervezőjével, Csikós Ádámmal és Majercsik Jojóval beszélgettünk.

Horváth Bence
ÉLET

Több ezer éves kelta vaskést találtak egy szolnoki férfi ruhásszekrényében

Be kellett volna szolgáltatnia az 50 centis leletet, de nem tette.

Szurovecz Illés
ÉLET

Éppen felfektették a szülőágyra az anyát, amikor felrobbant a bejrúti kikötő, az orvosok mobiljainak fényénél szülte meg a kis George-ot

A szülészorvosoknak előbb össze kellett varrniuk egymás sebeit, aztán jöhetett a kitolási fázis.

Szily László
ÉLET

Jordan Peterson elkapta a koronavírust, miközben a gyógyszerfüggőségét kezelik Szerbiában

A lánya nyilatkozta, hogy tüdőgyulladása is van a konzervatív megmondóembernek.

Szily László
ÉLET

James Lovelock 101 évesen óvatosan optimista: Tanulunk, bár lassan

A Gaia-elméletet megalkotó tudós korábban félt attól, hogy mi lesz, ha betölti a százat, de elmondása szerint sosem volt még ennyire boldog.

Horváth Bence
ÉLET

Mégis elmarad az Apostol koncertje az Arénában

A koronavírusos tiltás ellenére tervezték megtartani, de végül márciusra halasztották inkább.

Horváth Bence
ÉLET

Idén nem lesz Magyarország Szépe

Az egészség az első.

Botos Tamás
ÉLET

Borjával együtt kereste fel Sydney egyik strandját egy déli simabálna

Megjelenése nagy érdeklődést váltott ki a szörfösökből.

Király András
ÉLET

Őzek üzekedtek Tiszaalpáron

Sutát hajtott az őzbak!

Király András
ÉLET

Napfelkeltével villantott Magyarország, de talán a világ elsőszámú ködfotósa

Komka Péter, a természeti jelenségek szorgos dokumentátora ma hajnalban is a vállára kapta az állványt, hogy megörökítse a csodát.

Király András
ÉLET

133 ezer hektáron gyérítik a héten a szúnyogokat

Budapest 9 kerületében is lecsapnak a vérünket szívókra.

Sarkadi Zsolt
ÉLET

Flower Power: A közteresek csak fenyegetőztek a Dob utcában, de a végén igazából nem jelentették fel a gerillakertet, amit egy betemetetlen gödörbe ültettek

Virágozhat minden olyan virág, amit hét hónapja be nem temetett építkezési gödrökbe ültetnek a csendes tiltakozók Budapesten.

Szily László
ÉLET

110 új fajt fedeztek fel két év alatt a Mekong vidékén

A WWF szerint a délkelet-ázsiai folyó vidéke "igazi kincseskamra", de veszélyben van.

Király András
ÉLET