„Nemtől és hovatartozástól függetlenül!”
A 100 kilogrammos szovjet szerkezetet a helyszínen kell hatástalanítani.
"Minden gyereknek joga van boldog családban felnőni, alkossa azt a családot bármennyi, bármilyen nemű, bármilyen színű, bármilyen vallású ember."
A nőt bűnösnek találták, a sirály nem jelent meg a bíróságon.
Január végén mi magunk is programként ajánlottuk a bagolyszámlálást. Az akció sikerrel zárult.
Az előrejelzések szerint ma éjjel tetőzhet a folyó.
Eddig az obsitos rendvédelmi állatok semmilyen ellátásra nem voltak jogosultak, egykori gondozóik saját zsebükből finanszírozták az ellátásukat.
Olvasónk, Flóra le is fotózta, aztán hívta az illetékeseket, akik sorra átirányították máshoz.
Komka Péter, az ország, de talán a világ első számú ködfotósa egyből szolgálatba is helyezte magát!
"Hoppá" - reagált egyikük, majd az egész testület lemondott.
Aki ma Magyaroszágon fedett helyen akar legálisan szórakozni, az egy helyre mehet: kaszinóba. Mi is így tettünk, eredetileg azért, hogy kiderítsük, megfizethető-e ez a mulatási lehetőség. Ám a Tropicanában sokkal többet kaptunk még annál is, amit vártunk.
A kórház munkatársai vizsgálják, hogy az amúgy Afrikában és Dél-Európában honos faj egyede hogyan kerülhetett az országba.
„Szinte menekülve ugrottam vissza az utastérbe, és rájöttem, most bizony súlyosan megsértem a törvényt, ezzel párhuzamosan pedig adrenalincunami árasztotta el a testem.” Így dugott Kelemen a kijárási tilalommal dacolva. És te?
Csökkent a különleges szükségletű gyereket fogadó nevelőszülők száma is.
A 17 éves Zakariás halmozottan sérült, de fogyatékosságai ellenére remekül kommunikál, amerikaifocizik és lövészetre jár, sok mindenben önálló. Édesanyja egy éve mégsem talál neki iskolát, mert az intézményeknek a fiú vagy túl fogyatékos, vagy nem eléggé az.